2019-ben érkezik a második generációs Nissan Juke!
A közönségkedvenc Nissan új köntösben tér vissza!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Világpremierre számíthatunk a következő hónapokban, hamarosan bemutatják a második generációs Nissan Juke-ot.
2019-ben érkezik a Nissan Juke második generációja. Te várod már?
A technikai paramétereket nézve az elmondható, hogy az új Juke a Renault-Nissan-Mitsubishi V-platformja köré épül. A motorokat a Nissan család más tagjaitól kölcsönzik, nevezetesen a Micrától és a Qashqaitól. Háromféle változat lesz elérhető:: a 0,9 literes, háromhengeres, turbófeltöltős motor, a 1,2 literes, négyhengeres (és szintén turbós) benzinmotor, valamint az egyetlen dízelként az 1.5 dCi, ami ugyebár négyhengeres.[BANNER type="1"]
Háromféle motorváltozattal lesz kapható az új Nissan Juke, ami ennyire nyilván nem lesz kupés és futurisztikus
Amikor a külsőségek is szóba kerültek, a szakember így kommentálta a kérdést: „Nem úgy néz ki, mint az Imx, vagy a Leaf. Ez egy városi meteor lesz, igazán egyedi fizimiskával. Az első generációs Juke-kal könnyebb dolgunk volt, mert nem volt hozzá viszonyítási alap. Ráadásul az autónak akkor is hatalmas sikere lett volna, ha polarizálódik. Mindazonáltal a második generáció nem lehetne Juke, ha nem az első evolúciója lenne, különben meg kéne változtatnunk a nevét, Nancy-re például…”






Elfog a röhögés, amikor ehhez a formához elképzelem a háromhengeres motort.
Kicsit össze vagyok Juke-ügyben kavarodva. Nem a Kicks nevű modell fogja leváltani? Amerikában már azt nyomják. Lehet, hogy akkor az új Juke nem lesz majd globális? Amerikában a „régi” nem felelt meg, és oda új modell kellett helyette? Érdekes…