Naponta megcsillogtatja tehetségét a parkolás királya

Csak centiken múlik, hogy nem zuhan a mélybe a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy belvárosi szűkös parkolóhely is meg tudja izzasztani a sofőröket, de ott a legrosszabb esetben csak egy sérült lökhárító lesz az elnézett parkolás eredménye, itt viszont több méteres zuhanás az elhibázott centik jutalma.

Indiában nem jut sok hely senkinek, ez alól a járművek sem kivételek. A lakosság jelentős része motorkerékpáron oldja meg a helyváltoztatást, de négykerekűből is akad bőven a 1,3 milliárd lakosú országban. Pakolóhelyből viszont nem sok akad, de némi szemfülességgel és kockázatvállalással mégis új távlatok (és szabad helyek) nyílnak. [BANNER type="1"] Az indiai férfi egy erkélyszerű képződményt nézett ki parkolóhelynek, ami az út mellett folydogáló csatorna fölé nyúlik. A manőverezést tovább nehezíti, hogy az erkély mellett két oldalt korlát húzódik, továbbá az autó sem apró. Ez azonban nem szegi kedvét a férfinak,

a nehézségek miatt biztos lehet benne, hogy senki sem fogja elfoglalni a helyet.

A párhuzamos parkolás annak rendje és módja szerint tolatással kezdődik, a hátsó kerekek viszont egészen az erkély széléig merészkednek. Innen már csak egy kis előre-hátra játékkal szépen a helyére kerül a Toyota Innova. A nálunk teljesen ismeretlen modell első generációját hat- és hétüléses konfigurációban kínálták 2004 és 2016 között, a motortérben pedig 2 literes vagy 2,7-es benzines, illetve 2,5 literes dízel lapulhat.
Az extrém helyre parkoló toyotás amolyan helyi látványosságnak számít, a járókelők nagy örömére naponta többször parkol. A manőverezési tudásáról szóló első videót a felesége titokban vette fel, ennek hatására egy indiai csatorna is készített egy felvételt, amit már több mint kétmilliószor néztek meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?