Tudtad, hogy autógyártó is létezett Playboy néven?

A Playboy márka keveset élt, de maradandót alkotott a kabriók terén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Playboy autómárka négy éves fennállása alatt majdnem 100 autó készült, de hiába volt olcsó, mégsem lett sikeres a keménytetős kabrió.

Teljesen eltűnt a történelem süllyesztőjében a Playboy Automobile Company. A név manapság egyet jelent a magazinnal, ám az autómárkát hat évvel az újság megjelenése előtt alapították, és mire nyomdába került az első Playboy, az autógyártó már csődbe is ment. Lou Horwitz, a márka alapítója számára nem volt ismeretlen az autós világ, ő ugyanis Packardok értékesítésével foglalkozott, ami már szintén csak történelem. Az alapító a második világháború után úgy látta, hogy lenne igény egy olyan kisautóra, ami olcsóbb a Packardoknál. Az időzítés rosszul sikerült, pont akkoriban robbant a Tucker autómárka botránya (lásd Tucker, az autóbolond című film), ami hosszú bírósági huzavonával és hoppon maradt kereskedőkkel végződött, így a dílerek szkeptikusak voltak az új márkákkal kapcsolatban. [BANNER type="1"] A fellelhető adatok szerint 99 példány készült, amiből 1 prototípus, 97 befejezett szériamodell, egyetlen autó félkész állapotban maradt. A Playboy A48 típus felépítése kétüléses kabrió, a hossza közel négy méter, ami az Egyesült Államokban egészen aprónak számított. Ez a típus volt a világ első olyan keménytetős kabriója, aminek a teteje több darabból állt, hasonlóan a kétezres évek összes keménytetős kabriójához. A kisautó egy 1,5 literes négyhengeres motorral készült, ami 40 lóerő leadására volt képes, a végsebességet 100-120 km/h közé teszik. Váltóból háromsebességes kézit kapott, az autó súlya kicsivel egy tonna alatt maradt, ahogy az ára is hajszál híján volt 1000 dollár alatt. Hiába a maroknyi legyártott példány, néhány darab azért átvészelte az elmúlt 70 évet. Aki ilyen autóra vágyik, annak decemberben érdemes körülnéznie az RM Sothesby’s oldalán, ekkor árverezik el a 79-es alvázszámú példányt. Az autó mindössze 12 ezer kilométert futott, de a padlólemez rozsdás, és a karosszérián is van mit javítani. Annak idején hiába számított olcsónak, manapság megkérik az árát, három évvel ezelőtt 132 ezer dollárért (nagyjából 40 millió forintért) cserélt gazdát egy apró Playboy. [BANNER type="2"]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?