Több mint 10 autót tört össze az Euro NCAP, íme az eredmények!
Többek között a Renault 5, az új MG ZS, és az Audi A5 értékelését is közzétették
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Minden bizonnyal az idei évben utoljára közölt töréstesztről készült videókat az Euro NCAP. Több mint 10 autó részletes értékelését hozták nyilvánosságra, köztük néhány slágergyanús modellét is.
A most közzétett személyautók többsége jól vizsgázott, ugyanis mindössze négy kapott négycsillagos értékelést. Ezek közül a Hyundai Santa Fe rögtön "javított" is, hiszen az Euro NCAP a biztonságot javító feláras csomaggal is megvizsgálta a SUV-ot, így pedig már a maximális értékelést adták. Szintén 4 csillaggal végzett az új MG ZS Hybrid+ is, valamint a Renault 5/ Alpine A290 is. Ezen modellek kapcsán fontos leszögezni, hogy az Euro NCAP néhány kivételtől eltekintve az alapáras verziókat teszteli, vagyis az olyan extra vezetéstámogatók nélkül, amelyek felár ellenében érhetőek el az adott autóhoz.
A legfrissebb Euro NCAP töréstesztek eredményei
| Modell | Euro NCAP eredmény | Felnőtt-védelem | Gyerek-védelem | Gyalogos-védelem | Balesetelkerülő rendszerek |
| Audi A5 | 5 csillag | 87% | 88% | 78% | 77% |
| Hyundai Santa Fe | 4 csillag | 84% | 88% | 78% | 69% |
| Hyundai Santa Fe (Safety pack) | 5 csillag | 84% | 88% | 77% | 79% |
| Lexus LBX | 5 csillag | 82% | 83% | 79% | 76% |
| Mazda CX-80 | 5 csillag | 92% | 88% | 84% | 79% |
| MG ZS Hybrid+ | 4 csillag | 75% | 82% | 73% | 76% |
| Mini Countryman | 5 csillag | 83% | 87% | 81% | 79% |
| Porsche Macan | 5 csillag | 90% | 90% | 83% | 78% |
| Renault 5/ Alpine A290 | 4 csillag | 80% | 80% | 76% | 68% |
| Subaru Forester | 5 csillag | 83% | 89% | 86% | 72% |
| Volvo EX30 | 5 csillag | 88% | 85% | 79% | 80% |