Egyetlen apró figyelmetlenség, és már jön is a százezres csekk!
Ezért ne ess be a településre 90 km/órával: íme az újabb gyorshajtó-bajnok, ezúttal Salgótarjánból
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Bár a konkrét fotó esetében aligha lehet ezzel takarózni, az alábbi bírságot nagyon könnyű akár egy egyszerű figyelmetlenség miatt is összeszedni. Biztosan van ennyi felesleges pénzed a sietségre?
Nem ritka ugyanis, hogy rögtön a településhatár mellé állnak fel a sebességmérővel az egyenruhások.
Figyeljetek az ilyen helyzetekre, ne nézzétek el a falutáblát, és tartsátok be a sebességhatárokat. Az adott útnak azonban nincs sem 90 km/órás szakasza, sem pedig a városba bevezető vége, ráadásul 30-as táblák is akadnak bőven, így a Nissan sofőrje jó eséllyel szándékosan száguldozott. Erre ilyen mértékű sebességtúllépésnél egy viszonylag keskeny, lakóépületekkel határolt szakaszon nincs ésszerű mentség, ám az sem mentesítene egy hasonló csekk befizetési kötelezettsége alól, ha egyszerűen elnézted volna a táblát. Megéri száguldozni?