Meglepő tanulmány Szingapúrban a Caterhamtől

4 másodperc alatt van százon a Caterham AeroSeven Concept

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Caterham Szingapúrban mutatta be legújabb, az eddigiektől leginkább eltérő sportkocsi-tanulmányát, az AeroSeven Conceptet. A kocsi egy utcai versenyautó.


A Szingapúrban debütált AeroSeven tanulmány a brit cég új üzleti felfogását közvetíti, a fejlesztések legújabb eredményeit mutatja be és felvillantja a márka jövőbeli modelljeinek arculatát. Az AeroSeven Concept alapján készülő végleges, gyártásba kerülő sportkocsit a Renault-val közösen készíti majd el a Caterham. Piacra kerülése 2016 elején várható. A Caterham vezetése fényes jövőképet lát maga előtt, többféle igényt kielégítő sportkocsikkal, a prémium jellegűtől egészen az elszállt, nyers versenyautókig.
A Forma-1-es keresztségben született AeroSeven Concept lesz az első Caterham modell, amelybe kipörgésgátló elektronikát építenek, így nemcsak vérbeli pilótáknak készül. A sofőr természetesen kikapcsolhatja, ha például használni akarja a rajtautomatikát, de különböző fokozatokba is állíthatja. Autósportban használt blokkolásgátlóját a Bosch szállítja.
Hirdetés

A tanulmány a Seven CSR alapjaira épül, karosszériája szénszálas műanyagból készül. Csekély tömege révén 4 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre. Könnyen teszi, hisz motorja 240 lóerős, szívó benzines, 8500-as fordulatszámig hergelhető Ford Duratec erőforrás, amely a 2014 szeptemberétől esedékes Euro6-os károsanyag-kibocsátási normákat is teljesíti. A motor korábban a Caterham Seven 485 modellben mutatkozott be. Ha gyártják majd, a márka által használt más motor is bekerül a kínálatba.
Kivételes aerodinamikája mellett a versenysportból ismert kormányt (rajta olyan gombokkal, mint utcai mód, előzést jelző villantás és boxutcás sebességhatároló) és teljesen digitális, 3D-s képet adó műszerfalat kap a kocsi. Az egész autót a minél jobb leszorító erő jegyében tervezték meg, fokozták a kétüléses utascella biztonságát, CR500-as Avon gumikat húztak a felnikre. A kétliteres motor erejét hatsebességes kézi váltó viszi át a hátsó tengelyre.
Íme, egy ízelítő, hogy milyen vezetni egy Caterhamet:
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?