Életveszélyes faszállítmányt szedtek ki a forgalomból a rendőrök

A túlsúlyos jármű és a rosszul rögzített rakománya nem folytathatta útját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Senki sem szeretné, hogy az előtte haladó teherautóról hullani kezdjenek a rönkök, ahogy az sem túl pozitív, ha egy túlsúlyos teherautó nem tud elkerülni egy balesetet a megnövekedett tömeg miatt. Emiatt szedték ki a forgalomból ezt a teherautót is.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőröket is meglepte, amikor ez a teherautó haladt el mellettük. Mivel szinte biztosak voltak a túlsúlyban, megállították és intézkedés alá vonták a sofőrt néhány nappal ezelőtt, a 49-es számú főúton. A kisteherautó fát szállított, ám jóval többet, mint amennyit szabadott volna, ráadásul még a rögzítéssel is akadtak problémák. A mérés során beigazolódott a félelem: a járműszerelvény súlya jelentősen meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget.
Hirdetés
A rendőrök a balesetveszélyes járművet nem engedték tovább, a 29 éves sofőrt pedig a szabálytalanság megszüntetésére kötelezték, valamint vele szemben közigazgatási eljárást is kezdeményeztek. A túlsúlyos jármű ugyanis sokkal hosszabb féktávval és jelentősen leromló kezelhetőséggel rendelkezik, így veszélyes a forgalom többi résztvevőjére is, továbbá a rosszul rögzített rakomány el is szabadulhat, ami szintén balesetveszélyes. Ha egy szabálytalanul megpakolt, túlterheltnek látszó autó halad előttetek, érdemes különösen figyelni a biztonságra: kellő követési távolságot tartva és szabályosan előzve elkerülhetőek a balesetek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?