Vettel csak nyert, de Alonso a legjobb

Alonso: Tökéletes, megismételhetetlen évem volt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szokásos szavazáson a csapatfőnökök a vb-második Alonsót látták a legjobb F1-pilótának. A Ferrari klasszisa szerint nehéz lesz még egy ilyen szezont futnia.

Sokan egészen biztosan cserélnének Fernando Alonsóval, hiszen kétszeres világbajnok, a legjobban fizetett F1-pilóta, a legpatinásabb csapatnak, a Ferrarinak az élharcosa, stb. De a csúcsra rég jutott már (még 2005-2006-ban a Renault-val), s bizonyos szemszögből pechesnek is titulálható. Peches, mert hiába járatja csúcsra a Ferrarit, 2010 óta Sebastian Vettel és a Red Bull uralkodik.
Alonso mindazonáltal úgy nyilatkozott a minap, hogy már-már tökéletes volt az évadja (csupán kétszer esett ki, s mindkétszer rajtbaleset miatt, vétlenül), szinte lehetetlen lesz megismételni, s muszáj jobban kezdeni a 2013-as sorozatot. "A jerezi nyitóteszten 2,5 mp volt a lemaradásunk, kizárt, hogy hasonlóan gyengén indítsunk. Jövőre alig változnak a szabályok, marad a Red Bull a favorit, a hátralévő két hónapban 7-8 tizedet kéne faragnunk a hátrányunkból" - tért már ki arra is, mit vár a folytatástól.
Hirdetés
Viszont nem is olyan sovány vigaszt jelenthet számára, hogy a szokásos csapatvezetői szavazáson Vettel előtt végzett, ráadásul óriási fölénnyel - a főnökök szerint a versenyképtelennek tűnő Ferrarival az utolsó pillanatig esélyes Alonso volt a legjobb. A ponttáblán elért helyezéshez képest a harmadik pozícióra inkább a McLarentől a Mercedeshez igazolt Lewis Hamiltont, mint a Lotusszal parádézó, visszatérő Kimi Räikkönent voksolták.
Top10 F1-pilóta 2012 - a csapatvezetők szerint
1. Alonso (spanyol, Ferrari) 269 pont
2. Vettel (német, Red Bull-Renault) 198
3. Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 177
4. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 176
5. Button (brit, McLaren-Mercedes) 104
6. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 66
7. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 50
8. Rosberg (német, Mercedes) 30
9. Pérez (mexikói, Sauber-Ferrari) 30
10. Massa (brazil, Ferrari) 27

A brit Autosport magazin ötödször kezdeményezett efféle rangsorolást, korábban sorrendben Button, Vettel, Alonso és Vettel nyerte el a szakmai elismerést. Aki még - Alonsón kívül - lenyűgözte a csapatvezetőket, az a Force Indiától a Sauberhez szerződött Nico Hülkenberg: 11. lett a pontversenyben, náluk bezzeg hetedik. Sergio Pérez sem puszira kapta új állását a McLarentől.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?