Schumacher állapota stabil, de még messze nem jó

Az a jó hír, hogy nincs változás Schumacher állapotát illetően

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hétszeres F1 világbajnok Michael Schumacher állapota stabil, azaz nem romlott, de számottevően nem is javult.

Miként arról tegnap beszámoltunk, a vasárnap délelőtt síbalesetet szenvedett Michael Schumacher kedden délelőtt egy újabb műtéten esett át, azóta pedig változatlan állapotban, mesterséges kómában, ám stabil állapotban van. Az egykori sajtószóvivőjéből 2010-ben menedzserévé avanzsált Sabine Kehm szavai szerint "A helyzet változatlanul válságos, mindamellett jelenleg stabil".
Hirdetés

Schumacher orvosai minimális javulásról is be tudtak számolni. Az F1-sztárt ápoló grenoble-i kórház személyzetéről, orvosairól a menedzser elismerően nyilatkozott, Schumi minden bizonnyal a létező legjobb ellátást kapja. Állapotának javulásához bizonyára ez, s az is hozzájárul, hogy a balesettől sokkolt családja is Grenbole-ban tartózkodik. A szerencsétlen balesetet megélt, két sípálya között épp egy, a csoportjukból elesett síelő-társához sikló hétszeres világbajnok számára gyakorlatilag az egész világ, rajongói, ellendrukkerei, s egykori vetélytársai is drukkolnak, jobbulást kívánnak. Természetesen mi is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?