2024-től betilthatja az EU a króm díszeket az autókon

Az autógyártók egyik közkedvelt díszítő elemét tilthatja be az EU, a tervek szerint már 2024-től

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A döntéshozók a króm díszek előállításához használt rákkeltő anyagokat találták problémásnak, ezért akár már a jövő évtől jöhet a tilalom.

Az autómárkák egyik kedvenc díszítőelemét furhatja meg az Európai Unió a tervek szerint, ugyanis már a jövő évtől betitanák a króm használatát. Az indoklás szerint mindezt azért, mert a króm elemek előállítása során olyan rákkeltő anyagok keletkeznek, melyek ötszázszor mérgezőbbek, mint a gázolaj égésekor keletkező vegyületek.
Hirdetés
Az EU-hoz hasonlóan Kalifornia állam is fontolgatja a króm-tilalmat, de ha ez valóban bekövetkezik, nem csak az autógyártóknak fog fejfájást okozni a szankció. A krómot ugyanis repülőgépeknél is használják, de konyhai eszközöknél, vagy éppen horgászfelszereléseknél is gyakran előfordul, hiszen esztétikus megjelenése mellett időtálló is. A Renault főtervezője, Gilles Vidal sem örül a lehetséges szigorításnak, ami érthető is, hiszen a franciák is előszeretettel használnak króm alkatrészeket az autóikhoz a prémiumabb megjelenés érdekében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.07.20. at 15:32
    Permalink

    Az igazság az, hogy már jó ideje nagyon szigorúan korlátozott volt a széleskörű használata, csak kész kutatómunkával lehetett már évek óta olyan műhelyt találni, amely még engedéllyel rendelkezik arra, hogy vastagbevonatoló kádat üzemeltessen. Erős a gyanúm, hogy az elmúlt 1-2 évtized fém autóalkatrészein sem valódi króm látható, hanem nikkelezés vagy valami festék-alapú felületi bevonat.
    Egyébként vannak olyan vékony bevonatolási eljárások amik nem a legmérgezőbb krómvegyületeket (CrO6, Cr6+) használják, csak azoknak meg vagy nagy az energiaigénye vagy nehezen beilleszthetők tömeggyártásba, így nem nagyon használja az ipar, legfeljebb kézművességre jók. Nyilván a veterán autó restaurátorok szívják meg ezt, mert 5-10x áron kell majd újrakrómoztatni a régi alkatrészeket – de hát senki nem mondta, hogy olcsó hobbi.

    • 2023.07.20. at 18:36
      Permalink

      Ha láttad az Erin Brockovich c. filmet annak pont az a története, hogy az ügyvédnő a króm-vegyülettel szennyezett ivóvízbázis ügyében védi a gyártelep mellett élő lakosokat akik folyamatosan megbetegszenek. A krómbevonatolásban használt króm nem azonos a vitaminokban használt természetes krómmal.

  • 2023.07.20. at 20:43
    Permalink

    Éppen múlt héten szerepelt a sajtóban, hogy bizonyos édesítőszerek felkerültek a rákkeltő anyagok listájára. Aztán hallottam egy rádióműsorban, hogy ez egy olyan lista, amin szerepel pl. a fodrász foglalkozás, vagy az éjszakai műszak is. Ugyanis egy fodrász dolgozhat olyan anyagokkal, amik rákkeltők lehetnek és az éjszakai műszak sem egészséges, hosszabb távon rákkeltő lehet. Szóval az ilyen listák komolyságát ez azért valahol beárazza.
    Egyrészt valódi krómot szerintem kevés helyen alkalmaznak. Másrészt az utóbbi időben nem is divat, sok tuning műhelyben van olyan szolgáltatás, hogy “chrome delete”. Vagyis a krómozott vagy legalább fényes alkatrészeket lefóliázzák (jellemzően feketére), hogy ne látszon.
    Végül, amit máshol nem lehet kapni, arra ott az Aliexpress 🙂

Vélemény, hozzászólás?