Dögös, de semmi több – Ford Focus Sport

Essenben mutatták be a dögös külsejű Ford Focus Sportot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei Esseni Autókiállításra is egy "kétszínű" párossal készült a Ford. Tavaly a Fiesta, idén a Focus különleges kiadása állt dobogón.


Az Esseni Autókiállításon a Ford a Focus egyszerre két különleges változatával rukkolt elő. A Focus Sportot azoknak a vevőknek ajánlják, akiknek mindenük a feltűnő és sportos megjelenés, de a mindennapokra sokallják a Focus ST erejét. A két változat a tavaly bemutatott Fiesta Red és Black után megint a vörös és fekete kettősében virít. A Focus Sportot Race Red és Panther Black, azaz verseny vörös és párduc fekete színekben lehet kérni. Mindkettőn 18 colosak a fekete felnik, a vörös kasztnival fekete a tető, a tükörházak, a diffúzor, a hűtőrács betétje, a feketét kérve meg ugyanezt kapjuk pepitában, azaz vörös dekorral.
Hirdetés


A belteret vörös díszvarrással, alumínium pedálokkal és persze sportülésekkel dobták fel. Németországban már rendelhető ez a variáns az 1.5-ös EcoBoost turbós benzinmotor 150 és 182 lóerős változatával, vagy a szintén 150 lovas, kétliteres TDCi turbódízellel. Szintén Essenben kiállította a Ford az új S-Max sportcsomagos változatát 19 colos könnyűfémfelnikkel és újfajta tetőszpojlerrel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?