Karcsúsít a Peugeot, jön a 208

Jövőre várható a Peugeot 208

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Izgalmas jelenségnek ígérkezik az új Peugeot 208, amely a tervek szerint elődjénél sokkal könnyebb lesz, motorterében pedig háromhengeres benzines is felbukkan majd.

Az 508 után a 207-est váltó 208 lesz a Peugeot következő új hullámos modellje, amellyel kapcsolatban elkezdtek szállingózni az első hírek. A 2012-ben várható kisautó állítólag megtartja az előd tágas utasterét, de külső méretei alapján valamelyest zsugorodik majd, és mintegy 100 kilogrammal fog kevesebbet mutatni alatta a mérleg.
Formailag az 508 által kezdett irányzat folytatása várható, azaz a széles, mosolyogó szájra hasonlító légbeömlő vélhetően eltűnik, és elméletileg nincs oka a kínálat csökkenésének, tehát a 208-as három- és ötajtósként, illetve SW kombiként egyaránt várható, de a fórumokon már a CC kabrióról álmodoznak a márkarajongók - őszintén szólva, sanszos a nyitható tetős megjelenése is, persze, nem az első körben. A motorokkal kapcsolatban még szintén nincsenek biztosra vehető információk, de az nem titok, hogy a PSA vadonatúj fejlesztésű, háromhengeres, szívó és turbós benzines erőforrásokon dolgozik, amelyek jó eséllyel a 208-asba is bekerülnek. Sportos vonalon az 1.6 THP 150-200 lóerővel várható, míg a dízeleknél az 1,4 és 1,6 literes HDi családból érkezhetnek a spórolós egységek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?