A MOL kézfertőtlenítője megvéd a brit variánstól is!

Közel 4,5 millió liter kéz- és felületfertőtlenítő készült már a MOL almásfüzitői üzemében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy éve állították át fertőtlenítő gyártására az almásfüzitői üzemet. A MOL Hygi azóta mindenhol jelen van, ahol a védekezés frontvonalában dolgozók biztonsága megkívánja, ráadásul az új mutációk ellen is hatékony. Így áll most a gyártása és értékesítése.

A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában a korábbiaknál is fertőzőbb vírusmutációk terjednek. Még nagyobb jelentősége van tehát a személyes higiéniának. Éppen ezért ejtünk mi is néhány szót a MOL saját gyártású kézfertőtlenítőjéről, hogy némi autós vonatkozása is legyen. A rendszeres kéz- és felületfertőtlenítés a védekezés egyik legfontosabb, mégis legegyszerűbb eleme, ezt pedig - mivel jelentősen nőtt a MOL Hygi kézfertőtlenítőszerek kereskedelmi forgalma - a MOL töltőállomások vásárlói is jól tudják. A MOL Hygi fő összetevője, az etil-alkohol igazoltan vírus-, baktérium- és gombaölő hatású. A magas alkoholtartalmú kézfertőtlenítők pedig a harmadik járványhullámot okozó új vírusmutációk ellen is hatékonyak.
Hirdetés
Az eladási adatok alapján utoljára január első hetében, a karácsonyi otthonlét utáni időszakban reagáltak rohamszerű fertőtlenítőszer-vásárlással az emberek. Akkor egy hét alatt hétszeresére nőtt a kereslet, de a forgalom mostani megduplázódása is rendkívülinek mondható. A töltőállomásokon a MOL adatai szerint a kisebb kiszerelések a népszerűbbek. Az első járványhullám idején csaknem 100 ezer liter fogyott a magyar kézfertőtlenítőből, de a második hullám forgalma is meghaladta az 55 ezer litert. A fertőtlenítő gyártása teljes egészében Magyarországon történik. Egy évvel ezelőtt - a gyártás megkezdésekor - ez a termék világszerte, így Európában is hiánycikknek számított. Mára viszont, a napi mintegy 50 000 liter gyártókapacitású üzemnek hála, a biztonságos ellátás hosszú távon is garantált. A MOL március elején 27 ezer liter kis kiszerelésű alkoholos fertőtlenítőt adományozott az Országos Kórházi Főigazgatóságnak. Bakos Piroska, a MOL Magyarország szóvivője hozzátette: „A MOL felelős vállalatként a pandémia kezdete óta folyamatosan biztosítja a fertőtlenítő-ellátást a járvány elleni védekezés hazai szereplői számára. Máig csaknem 4,5 millió liter MOL Hygi készült, amelynek nagy részét az Operatív Törzs közreműködésével a védekezés frontvonalában dolgozó hazai kórházaknak, önkormányzatoknak, közszolgáltató cégeknek, rend- és honvédelmi szervezeteknek, valamint szociális intézményeknek, iskoláknak juttattuk el. Emellett az elmúlt egy évben 72 ezer liter fertőtlenítőszert adományoztunk, többek között egészségügyi intézményeknek, önkormányzatoknak, valamint gyermekvédelmi és segélyszervezeteknek”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?