Schumacher 46. évébe lépett

Michael Schumacher 45 éves, az ünneplés halk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Forma-1 múlt hét vasárnap síbalesetet szenvedett hétszeres világbajnoka ma 45 éves. Állapota az elmúlt két napban nem változott, azaz még mindig válságos, ám stabil.

Mesterséges kómában, de megélte 45. születésnapját Michael Schumacher, akit vasárnap ért síbaleset. Mostanra teljes részletességgel ismerhető, hogy miként esett el. Baráti társasággal csúszkált, amikor látta, hogy egy csoportjukba tartozó gyerek az általa síelt pályával párhuzamos, de másik lejtőn esett el. Hozzá ment volna segíteni, egyáltalán nem túlzott tempóval, amikor egy - az éjszaka leesett friss hórétegtől nem látszó - szikla megdobta, ő pedig fejével egy másik sziklának csapódott. Rontotta az esést, melyben sisakja is kettétört, hogy bérelt sílécének kötése nem oldott le. "Pechsorozat volt az egész"- fogalmazott Sabine Kehm, Schumacher menedzsere.
A menedzser azt is elmondta, hogy sem az orvosok, sem ő nem fog kiadni újabb közleményt addig, ameddig nem áll be változás Schumi állapotát illetően. A versenyző tehát továbbra is mesterséges kómában van, stabil, de válságos állapotban. Rossz ómen, hogy mint az kiderült, Schumacher édesanyja 2003 áprilisában szintén életmentő műtéten esett át, majd utána őt szintén mesterséges kómában tartották, 9 napig sikerült úgy élnie, majd elhunyt. Schumi ráadásul épp 45. születésnapján kívánta a nyilvánosságnak is bemutatni új életét, melyben versenyzői múltját háttérbe állítva, különböző márkák - köztük természetesen a Mercedes-Benz - nagyköveteként mutatkozott volna be. Új weboldala a hírek szerint már készen, élesítés előtt állt ehhez. Családjának, feleségének már visszavonulásakor, utolsó F1 versenye után, azaz 2012 novemberének végén megígérte, hogy felhagy a versenyzéssel, a kockáztatással, s életét családjának szenteli.
Hirdetés
Mint látjuk, azt sosem lehet tudni, hogy mikor, mi jelent túlzott kockázatot. Utólag pedig kár is lenne okoskodni, hogy sípályát elhagyni tilos, életveszélyes, stb. A család mindenesetre csütörtök esti közleménye szerint is köszöni a világon mindenkinek az együttérzést, és azt, hogy most tényleg mindenki Schumi felépülését kívánja. Miként a családi közlemény is írja: "Mindannyian tudjuk, hogy igazi küzdő, aki nem fogja feladni". Egykori csapata, a versenyzővel a síelést is megszerettető Ferrari ma délutánra csendes összejövetelt szervez a születésnap ünneplésére. Isten éltesse hát Michael Schumachert, 45 éves korán túl is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:24
    Permalink

    Jó versenyző, de méginkább rendes ember és remélem nem múltidőbe!
    A tehetségéve sokat keresett, de adott is jó célra.
    Az F1-be sokat letett az asztalra, de nagyképünek soha nem láttam. Minden győzelmének úgy örült mintha az lenne az első! Sokan mondták más csapatoknál is, hogy csak a másikat nyomják, de ha a másik elment, nekik akkor sem jött be.
    Az F1-be nekem kettő legenda van, Ő és Aytron. Suminak, ha nem tér vissza, sokkal jobb a statisztikája bárkinél, de sajnos Aytront nem láthattuk mire lett volna képes.
    Remélem felépül!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2017.10.29. at 15:24
    Permalink

    Katona Mátyás írta: 6 órájaszerző Nem, hanem balesete ellenére megélni a 45. születésnapját.
    Ha valakinek a 45. születésnapja van, akkor BETÖLTÖTTE a 45. évét. Hacsak nem azt az agyafúrt választ adod, hogy az ember az 1. ( ELSŐ ) születésnapján születik, tehát egy éves korában már a 2. ( MÁSODIK ) születésnapja van… Övön aluli ütés lenne….

  • 2017.10.29. at 15:24
    Permalink

    “…Schumacher 45. évébe lépett…”
    Csókolom, ha valaki 45 éves, akkor NEM a 45. évébe lép. Ha MA 45 éves, akkor MA, vagy legkésőbb HOLNAP a 46. ( NEGYVENHATODIK ) évébe lép…. Nem kéne ezt még egy kicsit gyakorolni ?… Jobb lenne….

  • 2017.10.29. at 15:25
    Permalink

    Reméljük még fogja nyúzni az AMG-ket, a címet valóban átfogalmaztam, az eredeti a “Schumachernek sikerült” volt, arra utalva, hogy megélte 45. évét. Vasárnap még ez is kérdéses volt.

  • 2017.10.29. at 15:25
    Permalink

    “Schumacher 45. évébe lépett

    Michael Schumacher 45 éves, az ünneplés halk”

    Nem tudom ezen a címen miért kell háborogni,nekem nem az jött le,hogy már az AMG-ket nyúzza?!(bár azt tenné…!!!!)

  • 2017.10.29. at 15:25
    Permalink

    Ez tipikus újságíró által kreált főcím, hogy az emberek higgyék azt, hogy Sumi jobban van és átesett a nehezén, erre a paraszt rákattint és látja, hogy koránt sem erről van szó, hanem hogy a korábbi világbajnok pilóta 45 éves lett. Szánalmas az ilyen megszólalás! És sikerült neki ? az lesz siker ha ezt túléli és felépül…

  • 2017.10.29. at 15:25
    Permalink

    Bravó ! Akkor holnap már meg is halhat ?… Istenem, ha én is újságíró lehetnék !…. Az ember írhat mindenféle állatságot, aztán utána megmagyarázza !… Politikus, vagy szóvivő nem lennél ?….

Vélemény, hozzászólás?