Telefonunkba költözik a katasztrófavédelem

Okostelefonon keresztül küld tájékoztatásokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Reméljük, hogy nem lesz olyan katasztrófahelyzet idén télen, mint amilyen volt márciusban, ám a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság készül a havazásra, meg persze minden másra. Akár telefonunkra is automatikusan küldhet tájékoztatást.

[kepallobal=337913]Egyelőre tesztüzemben tölthető le a Play áruházból, azaz csakis andoridos telefonra a "BM OKF VTR" alkalmazás[/kepallobal] Bár a katasztrófák vészhelyzetek kapcsán küldött telefonos tájékoztatás nem rendelkezik túlzottan kedvező múlttal itthon - gondolhatunk itt a márciusi havazásra, amikor SMS-ben már jócskán a vészhelyzet kialakulása után kaptak nem is annyira a problémán segítő üzenetet az autósok "Katasztrófavédelem" aláírással, a jövőben úgy néz ki, hogy mégiscsak telefonon keresztül kaphatunk a leggyorsabban és legpontosabban információkat az esetleges komolyabb útzárakról.
Ehhez nem kell mást tenni, mint az egyelőre még csak bétaverziójával és csakis Android operációs rendszerrel elérhető, tesztüzemben "BM OKF VTR" (Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Vészhelyzeti Tájékoztató Rendszer) névre hallgató, de névadás előtt álló, krízishelyzeti tájékoztató applikációt telepíteni telefonunkra. Beállíthatjuk, hogy az ország teljes területére vagy csak egy-egy régióra, netán csupán GPS-pozíciónk környékére vonatkozóan kívánunk-e információkat kapni az úttorlaszokról, útlezárásokról. Cikkünk írásakor például az alkalmazásból megtudhattuk, hogy december 2-án 11:40-kor "Árokba borult egy személygépkocsi az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető szakaszán, a 107-es km szelvénynél. Két személy megsérült. A mentés idejére félpályás útzár van érvényben.". Az arra autózóknak bizonyára hasznos infó ez még akkor is, ha emiatt vélhetően nem alakul ki komoly torlódás, hiszen ez csupán egy kék színű tájékoztatás. Érdemes tudni, hogy a sárga, (2-es szintű) üzenetek már figyelmeztetések, míg a vörösek (3-as szint) riasztásnak minősülnek, azokat nem szabad félvállról venni.
Hirdetés

Reméljük, hogy az alkalmazás valóban hasznos infókat fog majd küldeni, s érdemes lesz miatta telefonunkat nézegetni - természetesen nem vezetés közben!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?