Olaszországban 1 milliárd eurót sem sajnálnak a villanyosításra

Villanyautókkal fiatalítaná meg az autóparkot az olasz kormány

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyszabású villanyautó-támogatással segítené az olasz kormány a szerényebb keresettel rendelkező állampolgárokat, akik a program keretében elektromos járműveket vásárolhatnának állami támogatással.

Az olasz autópark jelenleg az egyik legidősebb átlagéletkorral rendelkező Európában, ezt pedig a kormány is pontosan tudja, ezért egy 930 millió eurós (forintba átszámítva 354 milliárdos) programtervezetet készítettek, amelynek célja, hogy valamelyest lentebb tornázzák a nem túl kecsegtető számot. A Bloomberg által megszerzett dokumentumok alapján viszont nem mindenki lenne jogosult a támogatásra, hiszen ezekből az derül ki, hogy csak az vehetné igénybe akinek az éves keresete nem haladja meg a 30 ezer eurót (11,4 millió forintot). Ráadásul maximum 13,750 eurót (5,2 millió forintot) biztosítana maximum egy személynek az állam, és kizárólag villanyautókra lehetne igénybe venni a támogatást.
Hirdetés
A nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a változásra azért van szükség, mert jelenleg legalább 11 millió Euro 3-as vagy annál alacsonyabb besorolású jármű szeli az olasz utakat, ezzel pedig Olaszország igencsak rosszul áll az Európai Unión belül. A tervezetet február elsején fogják tárgyalni az olasz ipari minisztérium szóvivőjének tájékoztatása alapján.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.01.07. at 19:28
    Permalink

    Mondjuk először lehet, hogy a civilizált közlekedést kéne támogatniuk – elég nehéz elképzelni, hogy mondjuk azok a nápolyiak vagy palermóiak akik meglehetősen szabatosan értelmezik a közlekedési szabályokat majd idomulnak mondjuk a kialakult gyorstöltős etikettekhez. Olaszország tipikusan az a hely, ahol inkább arra kéne koncentrálni, hogyan vegyék el egy csomó alkalmatlan embertől az autózás lehetőségét, nem pedig arra, hogy még újabb járműhöz juthassanak.

Vélemény, hozzászólás?