101 éves ügyfelét hívta Mustang Mach-E tesztvezetésre a Ford

Egymás után próbálhatta ki a Ford Model T-t és a Mustang Mach-E-t a 101 éves Harold Baggott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

90 év telt el azóta, hogy Mr. Baggott egy Ford Model T-n tanult meg vezetni - most pedig, több mint egy évszázados élettel maga mögött, a Mustang Mach-E-vel tekint a jövőbe.

Nem minden nap kap az ember lehetőséget egy Ford Mustang Mach-E tesztvezetésére, de nem minden autógyártónak akad olyan hűséges ügyfele sem, aki 101 évesen is ragaszkodik a márkához és aktívan vezet is. Harold Baggott brit férfi bizony 101 éves már, ami önmagában elismerésre méltó, és akkor még nem is beszéltünk a még ma is tartó rajongásáról az autók iránt. 10 éves volt, amikor 1930-ban először vezetett autót, egy Ford Model T-t. Családja tejfutárjának munkaeszközét magánterületen próbálhatta ki, így nem szegett meg semmilyen szabályt, bár azt is hozzá kell tenni, nem is nagyon volt mit megszegni: a jogosítványt csak 1936-ban vezették be a szigetországban. Mr. Baggott igazi benzinvérű lévén azonnal meg is szerezte sajátját, majd megvásárolta első kocsiját, egy Angliában gyártott Ford Populart, ami az akkori legolcsóbb modell volt: 100 fontba került (mai árfolyamon ez bő 5000 fontnak, több mint kétmillió forintnak felelne meg).
Hirdetés
A Ford annyira megtetszett Mr. Baggottnek, hogy vásárolt egy másodikat is, immár egy Ford Angliát. Élete során ő és családja összesen 20 Fordot birtokolt, nem számítva a további 140 Ford haszonjárművet, melyet utaztatási vállalkozásuk használ. A Brit Motormúzeum, a Beaulieu szerencsére nem messze található otthonától, akik rendelkezésére bocsátottak egy működőképes, 1915-ös évjáratú Ford Model T-t, hogy felelevenítsék Mr. Baggottben legelső vezetési élményének emlékeit. Rögtön ezután, 100 évnyi autóipari fejlődés eredményét megtapasztalva egy Mustang Mach-E volánja mögé ülhetett. A vezetés nem okozott neki gondot, hiszen a mai napig is rendszeresen közlekedik autóval, de egy teljesen elektromos kocsi élménye bizonyára újszerű lehetett neki. Két dédunokája is elkísérte a tesztvezetésre, aminek tapasztalatai alapján kijelentette, nagyon könnyen vezethető autó a Mustang Mach-E. "10 éves korom óta folyamatosan érdekel a vezetés, most pedig érdekesnek találom az elektromosságra való átállást, miután a kormány kivezeti a belsőégésű motoros autókat, melyekhez hozzászoktam. Visszaemlékeztem vezetési élményeimre a Model T-vel és bepillantást nyertem abba, amit a jövő tartogat. Izgalmas volt annak a kocsinak a kormánya mögé ülni, amit feltehetően dédunokáim fognak majd vezetni." Gratulálunk az aktív időskorhoz Mr. Baggottnek, és reméljük, mi mindannyian ugyanilyen autórajongók maradunk 101 éves korunkra!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?