18 ezer kilométer robogón a Nürburgringre

Dél-Koreából robogózott a Nordschleiféig, hogy mehessen egy kört

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még ment is egy kört robogójával az a koreai fazon, aki egészen otthonról hajtott a Nordschleiféig a 110 köbcentis járgánnyal, és közben még Budapesten is járt.

Nagy kalandokat élhetett át Lee, aki három hónapja úgy döntött, hogy elindul a Nordschleifére, robogóval. Dél-Koreától a legendás pályáig 18 ezer kilométert kellett vezetnie, egy 110 köbcentis Hondával ez igazán nagy feladat, igazából még autóval sem kevés. 150 kilométerenként tankolt, útja során pedig még Budapesten is járt, Instagramja[/url] szerint még a pompás Rudas Gyógyfürdőben is megpihent.
Hirdetés
A Nordschleifén örömmel fogadták, két kört ment a pályán, egyet saját robogójával, egyet pedig utasként egy SEAT Leon Cuprában, ahol láthatóan egészen megilletődött. Lee egyelőre nem indul még haza, európai körtúrát tervez még előtte, természetesen a robogójával.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?