3,5 milliárd forintból nyílik autószalon Budaörsön

Új mércét jelent a budaörsi Mercedes-Benz Hovány Autócentrum

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Letaglózó méretekkel, új szolgáltatásokkal nyílik a legújabb hazai Mercedes autószalon, mely már a márka új kiskereskedelmi koncepciójának megfelelően született.


Tavaly júliusban többek közt az F1-re épp hazánkba látogatott Valtteri Bottas, a Mercedes-Benz finn pilótája társaságában tették le a Mercedes-Benz Hovány Autócentrum alapkövét, amely már szinte készen is van. Bár a nagyközönség számára csak jövő héten nyitja meg kapuit, a sajtó már megtekinthette. Hatalmas, 20 350 négyzetméteres területen, óriási, egészen pontosan 6380 négyzetméteres többszintes épületről van szó, ami a világon az egyik első, ami már a márka új értékesítési koncepciója szerint született, s a világon első zöldmezős beruházással létrehozott.
Hirdetés


Az új - nem csak autószalonként, hanem társasági összejövetelekhez is használható - épülethez egyebek mellett 2000 köbméter hő- és hangszigetelő anyagot, 40 000 négyzetméternyi gipszkartont, mintegy 2000 liter falfestéket és 78 kilométernyi különféle kábelt használtak fel. Az épületben 136 ajtó, 1750 lámpatest és 60 darab különféle kijelző található. A szellősen kiállított 24 autó ártáblája egy-egy iPad, azaz a modellek specifikációja a legapróbb részletekig végignézhető. De ez még nem minden, a Mercedes-Benz személyautók és kishaszonjárművek, valamint a smart modellek felsorakoztatása mellett a második hazai AMG Performance Centernek is helyet ad a budaörsi szalon, s habár ott nyilván nem található meg az összes AMG modell, csak néhány, egy kijelzőről kiválasztva eléggé élethű hangzással bármelyik hangja meghallgatható. Itt nyílik továbbá nem csak hazánk, hanem a világ első Mercedes-Maybach exkluzív lounge bemutatóterme is.
„Több, mint negyed százados fennállásunk alatt számos rangos hazai és külföldi elismerésben részesültünk és átütő sikereket értünk el az ügyfél-elégedettség területén. Ma pedig megnyitjuk a világ egyik legismertebb autómárkájának újgenerációs autókomplexumát. A budaörsi szalon 38 éves pályafutásom legnagyobb alkotása, hiszen a munkatársak is egy teljesen új értékesítési stratégiát követnek, annak érdekében, hogy a nálunk eltöltött idő élményt jelentsen minden ügyfelünk számára.” – tette hozzá Hovány Márton, a Hovány Csoport alapító-tulajdonosa.
„A most átadott Mercedes-Benz Hovány Autócentrumban alkalmazott egyedülálló szolgáltatások bevezetésével célunk, hogy tovább erősítsük piacvezető pozíciónkat a prémium személyautó szegmensben, illetve az új értékesítési filozófiának köszönhetően a kishaszonjárművek piacán tapasztalt fejlődést szeretnénk hosszútávon is megőrizni. Örömmel tölt el, hogy hazánkban valósulhatott meg az egyik első, a Mercedes-Benz új értékesítési stratégiája szerint épült zöldmezős beruházás.” - mondta Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?