5 millió forintos villanyautót kínál már a Volkswagen is

Hazánk egyik legnépszerűbb villanyautóját fejlesztette és olcsósította a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kétszeresre növelt kapacitású akkumulátorral és ennek megfelelően növelt hatótávval, minden eddiginél olcsóbban, 5 millió forint alatt kapható a Volkswagen e-up!


Egyértelműen villanyautó-offenzívát ígér a Volkswagen, amelynek mérföldköve lesz az első kifejezetten villanyautónak fejlesztett és villanyautó-sorozatukat nyitó ID.3, most azonban még a szintén mérföldkőnek tekinthető és az autómegosztók által hazánk egyik (de csak a Nissan Leaf és a BMW i3 után csak harmadik) legnépszerűbb villanyautójának számító e-up! frissített változatával hozott érdekességet, méghozzá 5 millió forint alatti villanyautót. Aki tehát lemaradt a már teljes jövő évi készletével eladott Skoda e-Citigo iV-ről, most még siethet a megújult és jelentősen növelt akkumulátor-kapacitású Volkswagen e-up!-ért.
Hirdetés

Az első generációhoz hasonlítva majdnem megduplázódott a frissített e-up! akkukapacitása, WLTP szabvány szerinti (valós) hatótávja már 260 kilométer, szemben a korábbi, hazánk, illetve főként Budapest útjain több mint 500 példányban futó 18,7 kWh-s akkuval szerelt verzió 133 kilométerével.
Külsőre alig változott az e-up!, ami természetesen még nem az új MEB-platformra épül. A 3,6 méter hosszú, 1,9 méter széles és 2,4 méter tengelytávolságú autó külsején a legfontosabb újdonságot az új, a gyalogosvédelem érdekében már nem 3, hanem csupán 2D-s Volkswagen logó jelenti. Elöl-hátul kék keresztcsík, valamint e-up! felirat jelöli az elektromos változatot, de a Volkswagen elektromos autóinak azonosítója, a C-alakú LED nappali menetfény is egyértelműsíti a helyi emissziót nem termelő hajtásláncot. A hét választható szín között új az "óceánkék-metál" és a "tornádópiros". A kilincsek és a tükörházak alapáron feketék, de két extra csomag részeként a karosszéria színében érkeznek. Az egyik ezek közül az „exterior” Design csomag, amellyel B-oszlop mögötti sötétített üvegezés, teljes külső fényezés és az alapból adott 14 colos acél keréktárcsák helyett 15-ös alufelni is jár.
A technikai és kényelmi alapfelszerelés gazdagnak számít: Bluetooth csatlakozásra alkalmas „Composition phone” rádió, okostelefontartó és USB-csatlakozó, elektronikusan szabályozható „Climatronic” klímaberendezés, első elektromos ablakok mindenképp járnak, továbbá alapnak számít a sávtartó asszisztens, és a 6 légzsák is. A hátsó ülések 40:60 arányban dönthetők, ezáltal a 251 literes csomagtartó akár 959 literesre is bővíthető.
Az alapfelszereltséget a számos extrán túl négy csomaggal bővíthetjük, a 133 500 forintos téli csomaggal fűthető első ülések, fűthető első szélvédő, aszférikus vezetőoldali külső tükör, fényezett tükörházborítás és ajtókilincsek, valamint elektromosan állítható és fűthető külső tükrök járnak. A tároló csomaggal (24 130 Ft) táskaakasztót, csomagrögzítő hálót és rejtett rakodórészt kapunk a csomagtérben. De a konfigurátorban 52 300 forintért komfort csomagot is találunk, amellyel magasságállítós utasüléssel, automatikus fényszóróbekapcsolással és esőérzékelős ablaktörlővel vértezhetjük fel az e-up!-ot. A 71 120 forintos belső Design csomaggal LED beltéri megvilágítás, e-up! feliratú alumínium küszöbborítás és „shark skin” műszerfalbetét érkezik.

Bár az akkumulátor kapacitása szinte duplájára (bruttó 36,8, nettó 32,3 kWh-ra) nőtt, az utastér mérete nem változott.

A 14 modulból álló akkumulátort két blokkra osztották, amelyeket az első és a hátsó ülések alatt helyeztek el. Az összes vezérlőt, biztosítékot és csatlakozókat beleértve az elektromos rendszer 248 kilós, csupán 15 kilogrammal több az előző modellhez képest, az összsúly pedig 1160 kilogramm, amely az optimalizált gördülésű gumik és az alacsony, 0,31-es légellenállási mutató mellett szintén hozzájárul a hatótáv növekedéshez.
A megújult e-up! WLTP mérés szerint átlagosan 12,7-12,9 kWh/100 kilométer fogyasztással is beéri, így jön ki 260 kilométeres hatótávja. Ideális körülmények között egy töltéssel Budapestről akár Pécs, Békéscsaba, Debrecen és Szombathely is elérhető a kisautóval; persze a modell továbbra is leginkább városi használatra ajánlható. A megnövelt hatótávnak köszönhetően napi 35 kilométeres utazással számolva akár egy hétig autózhatunk egyetlen töltéssel. A 100 kilométerre vetített költség pedig a normál (37,6 Ft/kW) áron kalkulálva 500 forint körül alakul, miközben menetdinamikája is meglepően jó. A 83 lóerős, 212 Nm, az indulás után azonnal elérhető nyomatékot adó kisautó álló helyzetből 11,9 másodperc alatt képes 100 km/órára gyorsulni, végsebessége elektronikus korlátozással 130 km/óra. Ha spórolni szeretnénk, Eco és Eco+ menetmódokkal vehetjük vissza a motor teljesítményét (és fogyasztását).
A töltéshez a korábbi AC töltési teljesítmény kétszerese 7,2 kW áll rendelkezésre, így 4,5 óra alatt ugyanúgy feltölthető Type2-es töltőről az új e-up!, mint a korábbi, a továbbra is 40 kW-os (CCS csatlakozós) DC villámtöltővel a 80%-os töltés nem egész egy óra.
Ha a konfigurátort nézzük, az új e-up! 7,5 millió forintért kapható, ám 1 millió forintos importőri árkedvezmény is bepipálható hozzá. Az autó értékére vetített 21 százalékos állami ártámogatással (1 368 864 Ft) és a kedvezményes 3 990 forintos Wallbox falitöltővel (a Wallbox ára tartalmazza a felszerelés előtti felmérést) 5 153 526 forintért vásárolható meg. Ráadásul, Porsche Bankos finanszírozás esetén ez további 300.000 forinttal csökkenthető, így lehet az e-up! 5 millió forint alatt elérhető villanyautó, ami óriási szó.
„A Volkswagen e-up! ár oldalról közelíti a piacot, és kedvező költségeinek köszönhetően egyedülálló lehetőséget biztosít azoknak, akik szeretnének belekóstolni a Volkswagen elektromos világába. A városok egyre növekvő forgalmában tökéletes alternatíva a kisautó, amellyel – méreténél fogva – a parkolás is jóval egyszerűbb. A 260 kilométeres hatótáv átlag feletti heti futásteljesítményre is elég a fővárosban, így akár elegendő mindössze egyszer, például a hétvégén feltöltenünk a kocsit.” – mondja Dalnoki Balázs, a Volkswagen márkaigazgatója. – „Az előzetes információink alapján összesen 275 darabos kvótát kap Magyarország, így érdemes ezt az ajánlatot minél előbb megragadni, hiszen – amint azt az e-CITIGO kapcsán is tapasztalta a ŠKODA – óriási az érdeklődés a városi elektromos kisautók iránt.”
Az e-up! persze csak az előszele annak, amit a közeljövőben ígér a Volkswagen, az MEB-platformon 2025-ig 50 különféle modellt várhatunk, az ID.3-at már jövőre megkapja a hazai piac is, majd azt követi az ID.CROZZ, az ID.BUZZ és az ID.VIZZION; de később az e-up! méretében is érkezhet új modell. A Volkswagen csoportszinten 2025-ig évi 3 millió elektromos autó gyártását tervezi, amely az összeértékesítésük 20-25 százalékát teheti ki az addig konszernszinten várható 50 villanyautóval, amiből 20 lesz VW emblémás. A sok-sok villanyautóhoz töltőket is telepítenek: a VW is része az Ionity gyorstöltő hálózatnak, amivel már jövő év végéig 400 villámtöltőt kívánnak adni az európai autópályák mentén, 2025-ra pedig összesen 36 ezret.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?