5000 eurós büntetés a késői behajtásért

Schumacher 1,5 millió forintot fizethet egy bójáért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kemény világ a Forma-1, most például a mezőny legtapasztaltabbja kapott bírságot egy elnézett bójáért.

Jellemzően a sztárgázsikat könnyebben jegyzi meg mindenki, mint azt, hogy micsoda büntetéseket képes kiszabni a Nemzetközi Autósport Szövetség, azaz az FIA. Most, a Japán Nagydíj pénteki edzésén például Michael Schumacher számára írtak meg egy 5000 eurós csekket, az indoklás pedig az, hogy Schumacher kiállásakor az egyik bóján túlhaladva, későn tért be a boxutcába.
Schumacher nem vitatta a bírságot, benézte, mint oly sok közlekedő, oly sok mindent, a különbség csupán annyi, hogy míg legtöbbször egy bocsánat-kérés bőven elegendő egy ilyen, vagy ehhez hasonló késői kisorolásért, a hétszeres világbajnok még úgy is ki kell fizessen egy jobb használt autó árát büntetésként, hogy valójában semmi vész nem történt.
Suzukában egyébként nem csak Schumachert vette elő a versenybíróság, Lewis Hamilton, Bruno Senna, Sebastien Buemi és Heikki Kovalainen esetében azt vizsgálták, hogy lassítottak-e a sárga zászló lebegtetésekor. Végül arra jutottak, hogy vélhetően igen, így az edzések során csakis Michael Schumacher kapott büntetést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:59
    Permalink

    Kedves István!

    Semmi probléma! Nem gondolom, hogy gyűjteni kellene Schuminak, de azért jó látni, hogy ők nem 30 ezres bírságot kapnak egy-egy szabálytalanságért. Persze tudom, őket annyira sem rázza meg a nekünk horribilisnek tűnő büntetés, mint sokunkat egy “harmincezres”, azonban a jövedelemhez igazodó bírságolás értékelendő.

    Üdv,
    Katona Mátyás

  • 2017.10.31. at 09:59
    Permalink

    bocsánat, ez itt egy frissebb adat:

    Fernando Alonso (25 millió euró)
    Michael Schumacher (21 millió euró)
    Kimi Räikkönen (17 millió euró)
    Lewis Hamilton (13 millió euró)
    Sebastian Vettel (12 millió euró)
    Felipe Massa (12 millió euró)
    Robert Kubica (9 millió euró)
    Jenson Button (7 millió euró)
    Nico Rosberg (7 millió euró)
    Mark Webber (7 millió euró)
    Rubens Barrichello (5 millió euró)
    Jarno Trulli (2.5 millió euró)
    Timo Glock (2.5 millió euró)
    Adrian Sutil (2.5 millió euró)
    Heikki Kovalainen (2 millió euró)
    Pedro de la Rosa (1.5 millió euró)
    Nico Hülkenberg (1 millió euró)
    Tonio Liuzzi (1 millió euró)
    Vitalij Petrov (1 millió euró)
    Kamui Kobayashi (1 millió euró)
    Sébastien Buemi (0.5 millió euró)
    Jaime Alguersuari (0.5 millió euró)
    Bruno Senna (0.5 millió euró)
    Lucas di Grassi (0.5 millió euró)
    Karun Chandhok (0.5 millió euró)

    azaz napi:57534 euro… a büntetése ennek még a tizede sincs

    hüpp, hüpp, “…micsoda büntetéseket képes kiszabni a Nemzetközi Autósport Szövetség, azaz az FIA.”

  • 2017.10.31. at 09:59
    Permalink

    Kedves Katona Tamás!

    Esetleg kezdjünk gyűjteni szegény Schuminak?
    Ügye azt is tudjuk, mennyi a napi bevétele a sanyarú sorsú versenyzőnek? :
    2010-es adatok alapján kb.: napi 20000 euro
    Remélem, marad neki zsömlére

Vélemény, hozzászólás?