6,75 millió forintot is kaphatnak a taxisok villanyautóra

Június közepétől lehet villanytaxira pályázni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan újra lehet villanyautós támogatásra pályázni, ám kezdetben csak a taxisok kérhetnek pénzt.

Miként arról már beszámoltunk, korábban is rebesgették, hogy hamarosan újra igényelhetővé válik állami támogatás a villanyautók vásárlásához, ennek előszele lehet a most bejelentett segítség, amire egyelőre csak taxisok pályázhatnak. Egészen pontosan a személytaxi-szolgáltatást avagy a személygépkocsis személyszállítás szolgáltatást végző egyéni vállalkozók, illetve gazdasági társaságok, és ők is csak 2021. június közepétől új, elektromos autók beszerzésére. A pályázati felhívás pontos szövege az elkövetkezendő napokban jelenik meg. A kormány 3 milliárd forintot különített el erre a célra, a taxis pályázók a gépjármű értékének 45 százalékát kaphatják meg támogatásként egy legfeljebb 15 millió forint értékű villanyautó vásárlására. Magyarán maximum 6,75 millió forintos támogatásban részesülhetnek. A támogatással elérhető a közlekedés „zöldítése”, segíti a klímavédelmi célok elérését, továbbá jelentős megtakarítást biztosít a vállalkozóknak, hogy megerősödhessenek a gazdaság újraindítása után. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara üdvözli a taxisokat segítő e-autó pályázat újbóli megnyitását. A kamara által szorgalmazott, korábban is igen népszerű kezdeményezés megismétlésére az ITM nyitott volt és partnerként kezelte javaslatunkat, így ismét elérhetővé válik ez a támogatási lehetőség. Úgy gondoljuk, hogy ez a pályázat hatékonyan segítheti az ágazat koronavírus-járvány okozta válsághelyzetéből való kilábalását. Az elektromos gépjárművek beszerzése ugyanis nemcsak a környezettudatos működés, hanem a pandémia alatt mintegy felére csökkent fővárosi taxis piac újbóli növekedésének és helyreállításának is fontos eszköze” – nyilatkozta Reich Ádám, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Közlekedési és Szállítási osztályának elnöke és a Főtaxi vezérigazgatója.
Hirdetés
A Magyar Kormány a pandémia időszakában is többször bizonyította, hogy a lehetőségeihez mérten segíti és támogatja a személyszállítási szektor szereplőit is. Célzott segítséget kaptunk tavaly az adó és járulékfizetési kötelezettség 4 havi mentességével, továbbá azok a kisvállalkozók, akik a megcsappant bevételeik miatt felélték megtakarításaikat és emiatt a 10 éves autóikat sem tudták volna lecserélni a 2 éves moratórium bevezetése nélkül elvesztették volna a munkahelyeiket. Örömmel fogadjuk ebben az évben is a pályázatot, hisz a szektor mikro-vállalkozásainak egy új elektromos autó vásárlására esélye sem lenne” – mondta Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?