szerda, február 25, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
Kezdőlap90 kilométert tudnak villanyhajtással az új konnektoros Volvók

90 kilométert tudnak villanyhajtással az új konnektoros Volvók

A Volvo továbbfejlesztette a 90-es és 60-as modellszériákhoz kínált Recharge plug-in hybrid hajtásláncát, amelynek eredményeképp a felhasználók akár tisztán elektromos üzemmódban is letudhatják a napi ingázásukat.


A Volvo továbbfejlesztett hajtáslánca akár 90 kilométeres hatótávra is képes lehet, ami a svéd gyártó kutatásai szerint lefedi a naponta munkába ingázók teljes menettávját. Becsléseik szerint a prémium járművek vezetői nem egészen 50 kilométert tesznek meg naponta, így a továbbfejlesztett hibrid rendszerrel ezen felhasználók járműveinek szén-dioxid kibocsátása nagymértékben csökkenthető.
A fejlesztés legfontosabb elemei az új, megnövelt hatótávú akkumulátorcsomag, mely a korábbi 11,6 helyett immár 18,8 kWh kapacitást kínál, valamint a hátsó tengelyt hajtó villanymotor, amelynek teljesítménye immár 145 lóerő, így a Recharge T6 modellek rendszerteljesítménye 350 lóerő, míg az erősebb, Recharge T8 modellek esetében 455 lóerő. Utóbbi esetében maga a belsőégésű motort is optimalizálták, így kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás, nagyobb menetbiztonság, és kifinomultabb vezethetőség jellemzi. Az új Recharge rendszerrel a svédek hibrid autóiban is elérhetővé válik az egypedálos funkció, tehát a sofőr kizárólag a gázpedál segítségével tudja szabályozni az autó sebességét. Kezdetben az XC60, S90, és V90 modellekben jelenik meg ez a funkció.
[BANNER type="1"]

A plug-in hybrid jármű gyakran köztes lépcső a tisztán elektromos mobilitásra váltás előtt. Meggyőződésünk, hogy ezzel a fejlesztéssel sokak számára bebizonyíthatjuk, hogy az elektromos járművek jelentik a jövőt, és közelebb kerülhetünk azon
célkitűzésünk megvalósításához, hogy 2030-ra teljesen elektromossá tegyük modellkínálatunkat
”- mondta Henrik Green, a Volvo Cars technikai igazgatója. A gyártó nem titkolt célja a teljes klímasemlegesség, melynek elérést 2040-re datálja a Volvo, de terveik szerint már 2030-ban kizárólag elektromos autókat fognak forgalmazni, illetve a közeljövőben az eladások 50 százalékát is ezek a típusok teszik majd ki.
[BANNER type="2"]

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek