A benzinvérűeknek a hétvégén a Hungaroringen a helye!

Ingyenesen látogatható a mogyoródi aszfaltcsíkon megrendezett kétnapos versenyhétvége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Michelisz Norbert ismét harcba száll Hyundai Elantrájával, Kiss Norbert megint kamionos EB-címre hajt, de lesznek elektromos túraautók is - mindezt ráadásul ingyen nézheti bárki a helyszínen, a Hungaroringen.

Komplett fesztivált kerekítenek a szervezők a hétvégén a Hungaroringen a versenyek köré. A Super Racing Festival nevű esemény több rangos nemzetközi versenynek ad otthont, ráadásul több magyar pilóta a rajthoz áll - a legjobb az egészben pedig az, hogy a nézőtérre ingyen ülhetnek egész hétvégén a látogatók. Újabb állomásához érkezik a WTCR, amiben három magyar versenyző is megküzd az értékes pontokért. Közülük két futam után a Zengő Motorsport színeiben induló Nagy Dániel áll a legjobban az összetettben a 14. helyével, Michelisz Norbert a 18., Tassi Attila pedig a 19. helyezett, úgyhogy mindhárom honfitársunknak jól jönne néhány előkelő hely a hazai pályán ezen a hétvégén. Michelisznek ez valószínűleg inkább csak a második futamon sikerülhet, először ugyanis a Pauban szerzett hathelyes rajtbüntetése okoz majd hátrányt. Kétszer már nyert a Hungaroringen pályafutása alatt, a trükkös szabályok miatt (a szombati időmérő edzés első 10 helyezettje a vasárnapi második viadalon fordított sorrendben rajtol majd, azaz, aki 10. volt a kvalifikáción, azé lesz a pole pozíció a második futamon) most is résen kell lennie. Nagy Dániel első teljes szezonját tölti a Zengő Motorsport Cuprájával, így bizonyára szeretné megjutalmazni a hazai közönséget egy jó helyezéssel, de Tassi Attila is jó esélyekkel indul, hiszen a 22 éves pilóta más sorozatban már többször diadalmaskodott a mogyoródi pályán.
Hirdetés
Nem ígérkeznek kevésbé izgalmasnak a kamionos EB-futamok sem, mindkét napon két futamot rendeznek, és ezeket mindig megelőzi a rajtsorrendről döntő időmérő edzés. A versenykiírás miatt szombaton és vasárnap is az első viadalok a fontosabbak, ezeken ugyanis több pontot osztanak: a hétvégék első és harmadik versenyeinek győztesei 20 pontot kapnak, a második helyért 15, a harmadikért pedig 12 jár, míg a második és negyedik futamokon a diadal 10 pontot ér, a második pozícióért kilencet, a harmadikért pedig nyolcat osztanak - és mindezt bonyolítja még itt is a fordított rajtrácsos rendszer. Kiss Norbert 2014 és 2015 után tavaly ismét EB-győztes lett, úgyhogy most is befutó lehet a megtisztelő címre. A WTCR és a kamionverseny mellett ráadásul még ETCR elektromos túraautó-futamok is lesznek, Michelisz itt is megjelenik egy Hyundai kormánykereke mögött, de a legendás Mattias Ekström is meghajtja a Cupráját. A futamgyőztesek személye kérdéses, az viszont biztos, hogy a Hungaroring egyik legjobb hétvégéje lesz június 11-12-én.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?