A Gymkhana sorozat új generációját hirdeti Block

Climbkhana, ez lesz Ken Block új sorozatának neve

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Climbkhana néven folytatja pályafutását Ken Block híres videósorozata. Az első filmet természetesen a híres amerikai Pikes Peaken forgatják.


Ken Block nem rég mutatta be a Hoonicorn V2-t, azaz a már biturbós, 1400 lóerős Mustangját. Most már azt is tudjuk, hol fog először debütálni. A 9 részt megélt Gymkhana sorozat úgy látszik végéhez ért, Block Úr valami másra vágyik. Elmondása szerint a szívéhez közelálló rali elemeit szeretné vegyíteni a korábbi, milliónyi nézettségeket elért Gymkhana elemeivel. Ezért új YouTube sorozatot indít, immáron Climbkhana néven, és rögtön a világ leghíresebb hegyiverseny-pályájával, a Pikes Peak-el kezdi.
Hirdetés
Climbkhana, ahogy a név is mutatja, valószínűleg hegyi pályákon fognak zajlani a forgatások. A Gymkhana szakágat egyébként ő maga tette híressé, és profin is terelte autóit az amerikai pilóta, ám a raliban nem volt túl sikeres, mégis efelé tartana. Na jó, azért a trailer alapján nem a szó hagyományos értelmében vett ralizásról van szó, sokkal inkább őrült csapatásról, ahogy eddig is megszoktuk és megszerettük. Impozáns látvány lesz a híres hegyiverseny-helyszínén Ken Block új játékszere, a 6,7 literes biturbós V8-assal felszerelt, 1400 lóerős Ford Mustang, ami 845 lóerős, szívó elődjéhez hasonlóan összkerekes lesz. A kaszkadőrelemek most sem maradhatnak el, a továbbiakról pedig meséljen az előzetes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?