Visszafogottan bántak a ceruzával a formatervezők
Már jó ideje nem forgalmazzák nálunk a Honda Accordot, ám ettől függetlenül a típus él és virul az USA-ban. Olyannyira, hogy miközben tombol a SUV-mánia a Honda nem félt a 11. generációját bemutatni, hagyományos lépcsőshátú limuzinként.
Az előző generáció sem volt túl merész formatervű, de a 11. a Civichez hasonlóan még inkább visszafogott. Főleg hátul, ahol a korábbi rákollókra emlékeztető hátsó lámpatesteket egyszerűbb, keskenyebb változatok váltották fel. Méreteit tekintve az új Accord 4,97 méter hosszú, 1,86 m széles és 1,45 méter magas, tengelytávja pedig 2,83 méter, tehát 6,9 centivel hosszabb az elődjénél.
[BANNER type="1"]
Hátul végképp konzervatív maradt a forma
Bent 10,2 colos digitális műszeregység vár alapból és 7 colos infotainment kijelző, utóbbi a magasabb felszereltségeknél 12,3 colos, vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitással. Adott a távoli frissítés lehetősége is, illetve a csúcsfelszereltséghez jár a Google-integrációval rendelkezik, szóval a felhasználók hozzáférnek a Google Maps, a Google Assistant és a Google Play alkalmazásokhoz, valamint zenékhez, podcastokhoz és hangoskönyvekhez is.
Bent is az új Civichez hasonlít
-Hirdetés -
-Hirdetés -
Motorfronton az alap az 1,5 literes, turbós négyhengeres, amely 195 lóerőt és 260 Nm forgatónyomatékot tud, amit CVT váltó juttat az első kerekekhez. A kétliteres turbóst viszont kukázták. Helyette az új, szintén kétliteres hibridet kapja, ami 204 lóerővel és 335 Nm-rel szolgál majd benne. Ez valószínűleg annak a hajtásláncnak egy erősebb változata, amellyel mi is teszteltük már a Civicet. Erről ide kattintva olvashatsz bővebben.
[BANNER type="2"]
Az USA-ban, Ohio államban gyártják
-Hirdetés -





