Nem kell komoly átrajzolásra számítani, igazából csak ugyanazokat a változtatásokat lépték meg, amelyeket az autóipar többi szereplőjénél láthatunk.
Ez most akkor a régi, vagy az új embléma?
A fenti képen látható dizájn elméletileg már az új Suzuki embléma illusztrációja. Monitoron, szemből fotózva azonban aligha tűnik fel a különbség a 22 éve megszokotthoz képest. Dizájn terén ugyanis megmarad a megszokott, stilizált S betű, ám a modern idők szavára hallgatva a domború forma helyett egy lapos, egyszerűsített plakett kerül majd a jövő Suzuki modelljeinek az orrára. Fontos részlet továbbá az embléma színe, amit ismét nehéz a képernyőn ábrázolni: eddig krómozott emblémát kaptak a Suzukik, a jövőben viszont a környezetvédelem jegyében egy magasfényű világosszürke festés váltja le a krómot. A gyártó által közzétett illusztráció alapján tehát még csak sejteni lehet, hogy milyen lesz az új embléma, illetve azt sem tudjuk, hogy a modernebb, lapos dizájnt hogyan építik majd bele az autók formanyelvébe. Ezzel kapcsolatban is közölt azonban információkat a Suzuki, még idén bemutatják az első tanulmányautókat, amelyeken már az új embléma virít majd.