A német autóklub már tesztelte a téli gumikat (is)

ADAC téligumiteszt 2016: a négyévszakosak sem hiányoznak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szeptember közepén 30 fokot mértünk itthon, miközben az ADAC a legújabb téli és négyévszakos abroncsokat tesztelte, összesen 3 méretben.

28 téli és 7 négyévszakos abroncsfajtát tesztelt idén az ADAC, köztük néhány újdonságot és megannyi ismerős idei változatát. A téli gumik a főleg kis és kompakt típusokra való 185/65 R15, valamint a sportosabb kerékkel szerelt középkategóriásokhoz illő 225/45 R17 méretben kerültek a tesztelőkhöz. A négyévszakos abroncsokat a kettő közötti, igen széles körben használt, 205/55 R16 méretben tették próbára. Az alábbi táblázatok részletesen mutatják az ADAC méréseinek eredményeit, ahol most is a kisebb számok jelentik a jobb minősítést.
Hirdetés
A kisméretű abroncsok közül idén is az a két modell érdemelte a legjobb minősítést, amelyek tavaly, ráadásul szinte ugyanolyan eredménnyel. A tesztelt gumik között körülbelül fele-fele arányban szerepelnek a nagynevű abroncsgyártók termékei és a kevésbé ismert márkák. Utóbbiak közül az Esa-Tecar már a középmezőny tetejéig kapaszkodott, ugyanakkor érdekes a tavalyi harmadik Dunlop visszaesése.
ADAC téligumi-teszt 2016, 185/65 R15 T − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4.
Modell Goodyear UltraGrip 9 Michelin Alpin A4 Nokian WR D4 Vredestein Snowtrac 5
Ár (euró) 75 77 66 68
ADAC értékelés Jó (2,2) Jó (2,3) Kielégítő (2,7) Kielégítő (2,7)
Száraz úton 2,5 2,0 2,4 2,3
Nedves úton 2,2 2,4 2,7 2,7
Havas úton 1,8 2,4 2,4 2,7
Jeges úton 2,5 2,4 2,5 2,6
Zaj 2,9 3,5 3,8 3,6
Fogyasztás 1,5 2,5 2,0 2,4
Kopás 2,0 1,0 2,5 2,5
Helyezés 5. 6. 7. 8.
Modell Esa-Tecar Super Grip 9 Hankook i*cept RS2 W452 Bridgestone Blizzak LM001 Pirelli Cinturato Winter
Ár (euró) 47 59 66 75
ADAC értékelés Kielégítő (2,8) Kielégítő (2,8) Kielégítő (2,9) Kielégítő (2,9)
Száraz úton 2,4 1,9 2,6 2,9
Nedves úton 2,8 2,8 2,8 2,1
Havas úton 2,1 2,6 1,9 2,1
Jeges úton 2,8 2,8 2,9 2,2
Zaj 2,9 4,0 3,6 3,2
Fogyasztás 1,7 2,3 2,0 2,4
Kopás 2,5 2,5 2,5 2,0
Helyezés 9. 10. 11. 12.
Modell Dunlop SP Winter Response 2 Nexen Winguard Snow’G WH2 Uniroyal MS plus 77 Barum Polaris 3
Ár (euró) 74 54 64 57
ADAC értékelés Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,1) Kielégítő (3,3) Kielégítő (3,4)
Száraz úton 3,0 1,9 3,3 2,2
Nedves úton 1,8 3,1 2,7 3,4
Havas úton 2,1 2,6 1,7 2,1
Jeges úton 2,7 2,7 2,9 2,8
Zaj 3,0 2,8 3,7 3,6
Fogyasztás 2,0 2,0 2,0 2,0
Kopás 2,5 2,5 2,5 1,5
Helyezés 13. 14. 15.
Modell Viking SnowTech II Firestone Winterhawk 3 Kleber Krisalp HP2
Ár (euró) 60 59 61
ADAC értékelés Kielégítő (3,5) Rossz (4,6) Rossz (4,6)
Száraz úton 2,8 2,3 2,2
Nedves úton 3,5 4,6 4,6
Havas úton 1,7 2,8 2,3
Jeges úton 2,7 2,6 2,7
Zaj 3,7 3,0 4,4
Fogyasztás 2,1 1,8 2,0
Kopás 2,5 2,0 1,5

Érdekesség a nagyobb méretű abroncsok között is akad. Hiszen például itt is szerepel a Firestone Winterhawk 3 modell, amely 185/65 R 15 méretben utolsó előttiként végzett, míg 225/45 R 17 méretben a harmadik legjobb abroncs. A tavalyi tesztekkel együtt erről elmondható, hogy minél nagyobb méretű, annál jobb. Ám jó minősítést így is egyedül a Dunlop Winter Sport 5 érdemelt az ADAC szerint, és bizony ebben a méretosztályban sem az olcsó gumik szerepeltek a legrosszabbul.

ADAC téligumi-teszt 2016, 225/45 R17 H − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4.
Modell Dunlop Winter Sport 5 Pirelli Winter Sottozero 3 Firestone Winterhawk 3 Goodyear UltraGrip Performance Gen-1
Ár (euró) 145 142 119 147
ADAC értékelés Jó (2,2) Kielégítő (2,9) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,0)
Száraz úton 2,4 2,9 2,9 3,0
Nedves úton 2,4 2,7 3,0 2,7
Havas úton 1,9 2,7 2,4 1,7
Jeges úton 2,2 2,6 2,0 2,0
Zaj 2,8 3,1 2,8 3,2
Fogyasztás 1,6 2,2 2,2 1,5
Kopás 2,0 2,5 2,0 2,0
Helyezés 5. 6. 7. 8.
Modell Hankook i*cept evo2 W320 Nokian WR D4 XL Uniroyal MS plus 77 Bridgestone Blizzak LM001
Ár (euró) 118 134 126 139
ADAC értékelés Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,2) Kielégítő (3,3)
Száraz úton 2,2 2,4 3,2 2,1
Nedves úton 3,0 2,6 2,3 2,5
Havas úton 2,5 2,2 2,5 3,3
Jeges úton 2,4 2,1 2,6 2,4
Zaj 3,5 3,1 3,1 3,7
Fogyasztás 2,3 2,0 1,9 2,1
Kopás 2,5 3,0 2,5 2,0
Helyezés 9. 10. 11. 12.
Modell Viking SnowTech II Vredestein Wintrac Extreme S Yokohama W.drive V905 Matador MP92 Sibir Snow
Ár (euró) 103 138 127 89
ADAC értékelés Kielégítő (3,4) Kielégítő (3,4) Kielégítő (3,5) Rossz (3,7)
Száraz úton 3,2 2,4 2,5 2,6
Nedves úton 3,4 2,4 3,3 3,7
Havas úton 2,4 3,4 2,1 2,2
Jeges úton 2,7 2,5 2,9 2,5
Zaj 4,1 3,0 4,0 3,2
Fogyasztás 2,4 2,4 2,4 1,9
Kopás 2,0 3,0 3,5 2,0
Helyezés 13.
Modell BF Goodrich G-Force Winter 2
Ár (euró) 124
ADAC értékelés Rossz (3,9)
Száraz úton 2,6
Nedves úton 3,9
Havas úton 2,2
Jeges úton 2,2
Zaj 3,6
Fogyasztás 1,8
Kopás 1,5

A téli gumik mellett idén ismét bevett a tesztbe néhány négyévszakos abroncsot az ADAC, 205/55 R16 méretben. Ezek zömében gyenge vagy rossz minősítést kaptak, de még a két kielégítő négyévszakos abroncs közül is csak a legjobb Michelin CrossClimate mutatott értékelhető eredményeket.

ADAC négyévszakos gumik tesztje 2016, 205/55 R16 V − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4.
Modell Michelin CrossClimate XL Vredestein Quatrac 5 Nokian Weatherproof XL Goodyear Vector 4Season G2 XL
Ár (euró) 101 94 95 104
ADAC értékelés Kielégítő (3,4) Kielégítő (3,4) Gyenge (3,8) Gyenge (3,9)
Száraz úton 2,2 3,4 3,8 3,9
Nedves úton 2,5 3,4 2,9 2,5
Havas úton 3,4 2,8 1,8 2,1
Jeges úton 2,3 2,4 2,9 2,3
Zaj 2,7 2,9 2,8 2,7
Fogyasztás 1,6 1,8 2,2 2,1
Kopás 1,5 2,0 2,5 2,0
Helyezés 5. 6. 7.
Modell Pirelli Cinturato All Season Bridgestone A001 Hankook Kinergy 4S H740 XL
Ár (euró) 97 92 88
ADAC értékelés Gyenge (3,9) Rossz (4,9) Rossz (5,0)
Száraz úton 3,8 4,2 4,0
Nedves úton 3,1 2,8 5,0
Havas úton 3,9 4,9 2,7
Jeges úton 2,3 2,9 2,6
Zaj 3,1 3,3 3,2
Fogyasztás 2,0 2,8 1,8
Kopás 2,0 2,5 2,5

Az ADAC idei téligumi-tesztjéről is készült videó, németül:
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Szerintem legalább a tesztet olvasd el, mert egy picit visszás, hogy utána annak eredményéhez képest tökéletesen ellentmondó állításokat puffogtatsz.:D Ha megnézed az eredményeket, akkor azt látod, hogy hidegben(!) szárazon, vízen a nyári a legjobb, a jobb négyévszakosak szorosan mögötte, még a téli lemarad, vízen már olyan jelentős mértékben, hogy néha veszélyes kategória, pl. 100km/h-nál már 5 méterrel nagyobb a féktávja. És mindezt hidegben. +10°C-nál még nagyobb a difi. Ellenben havon és jégen a téli a legjobb, megint utána még vállalható mértékben lemaradva a jobb négyévszakosak, majd a nyári itt egyértelműen no go.

    Tehát akkor te mit csinálsz? Naponta többször cserélgeted a gumidat, hogy hóban téli legyen, de esőben, szárazon már nyári? Esetleg 0 fok felett cserélsz automatikusan? Vagy esetleg felraksz egy nagyon jó négyévszakosat és azzal a körülményektől függetlenül nagyjából azt tudja az autód, mit egy jó/téli nyári a naki megfelelő időjárásban?

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Az Auto Bild Allrad tesztelt négy évszakosokat is, nyári és téli gumikkal összevetve: http://www.autobild.de/heftarchiv/heftartikel_9789303.html

    Az Automax webáruház is közzétette a megállapításokat:
    http://automax.hu/autogumi-teszt/autobild-allrad-2016-215-60-r16-negyevszakos/82?aff=3026&utm_source=facebook&utm_medium=post&utm_term=n%C3%A9gy%C3%A9vszakos%20teszt&utm_campaign=Facebook%20-%20N%C3%A9gy%C3%A9vszakos%20teszt

    Ez azért kicsit árnyalja a képet. Nyílván a gumigyártóknak egyenlőre nem érdeke tökéletes négyévszakos gumit csinálni, de ez még változhat.

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Eddig minden évben cseréltem nyáriról-télire és fordítva. Legutóbb Infinity márkájú téli abroncsokat vettem a Mazdámra, és nem azért, mert annyira spórolni akartam, hanem mert rábeszélt a szerelőm, hogy a legjobb ár-érték arányú, ő is ilyet használ. Hát én nem vagyok vele annyira megelégedve, hóban ugyan tényleg jó (de tavaly két nap volt havas út, pedig napi szinten 100 km-t ingázom), viszont a magyar télben + hőmérséklet, nyirkos, nedves út, jobbnak érezem a nyári Dunlop abroncsaimat. Szóval ugyanúgy óvatosabban kell járni a télivel is a +7 fokban, mint a nyárival, de lecserélem, mert mindig ott van a HA, bármikor rosszabbra fordulhat az időjárás.
    Négy évszakos gumit azért nem vennék, mert az nyáron ugyanolyan sz@r, hosszabb fékút, rosszabb tapadás és szerintem télen sem tud többet. Aki télen is használja a kocsit, annak meg kell venni a téli gumit, ha meg nem veszi meg, akkor járjon busszal vagy gyalog abban az 1-2 hónapban, amikor tényleg szükség lehet rá.

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Hazánkban már évek óta nincs igazi tél, így aki megválaszthatja, hogy mikor ül autóba és ellődörög az úton, annak tökéletes választás lehet a 4 évszakos gumi.
    A hideg száraz aszfalton kb. -5 fokig a nyári sem rosszabb mint a téli. Ezt csak a miheztartás végett írom le és a 7 fok alatt kell a téli gumi is csak egy jó szlogen.
    Persze nem akarok senkit lebeszélni a téli gumiról, hiszen én is azt használok, de volt, hogy csak november végén december elején raktam fel, mert addig semmi szükség nem volt rá, hiszen nem szoktam elindulni hajnalok hajnalán deres esetleg lefagyott utakon. Persze attól, hogy valaki használ téli gumit még az útviszonyoknak megfelelően kell vezetni.
    Egy szó mint száz nem kell túlmisztifikálni ezt a téli gumi dolgot, főleg nem mostanában és nálunk. Jó ha télen 20 napot indokolt, hogy fenn legyen.

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Csóró fillérbaszó aki 4 évszakossal jár! Nem lehet összehasonlítani egy téligumit és egy 4 évszakost. Semmiképp! Arra azért megkérnélek, hogy ne híreszteld ezt a véleményedet és ne is beszélj rá senkit téli és nyári helyett ha venni szeretne! Mindenkinek a legbiztonságosabban kellene közlekedni, tehát ha te nem is gondolod úgy attól még a többiek számítanak!

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Ha minden mindatod vegere felkialtojelet teszel, attol meg nem lesz igazad 😉 Pont, hogy a nagy resze nem ul autoba telen, ha alkalmatlannak talalja az utviszonyokat a kozlekedesre. Eleg csak kimenni az utakra hoesesben, hatsokerekes auton kivul csak azok mennek, akiknek muszaj, vagy azokert indultak menteni, akik abban a hitbe ultek autoba, hogy a jo teligumival lehet menni es beestek az arokba.
    Tudod, en csak evi 40e korul megyek (ebbol a sajattal mint fentebb irtam, 15e) de ha esik a ho, akkor azert megvalasztom a sebesseget es a kovetesi tavolsagot is, igy egy normalis negy evszakos gumival ( a MCC ebbe a kategoriaba sorolnam a tesztek alapjan) ha nincs lefagyva az ut, el mernek indulni. Foleg ebben az orszagba, ahol rengetegen kozlekednek telen is nyarival, mert a havas napok szama igen elenyeszo es/vagy sik helyen laknak.
    Amig amugy nem kotelezo telen teligumival jarni, teljesen felesleges szajkaratezni, egy MCC-vel is sokat javulna a helyzet kopott nyari helyett. Szep napot.

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Az 50% egy kicsit sok nem gondolod? Az autósok nagy része télen is használja a kocsiját csak azok nem akik félnek ill. nem tudnak vezetni. Ha olvastál volna róla akkor tudnád, hogy a négy évszakos szarok totál alkalmatlanok télen mert a felét sem tudják egy rendes télihez képest! Tudod elég csak egyszer lecsúszni az ívről vagy nem megállni és máris megöltél valakit vagy tönkretetted a tulajdonát mert fillérbaszó voltál! Szóval neked kéne tájékozódni és nem itt osztani a hülyeséget, hogy jó a 4 évszakos!

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Ez eleg szuklatokoru megjegyzes. Tavaly vettem uj Nokian WRD4 gumikat telire, de csak azert, mert kerulhetek neha olyan helyzete, amikor kell egy normalisabb teli gumi is. Viszont az en evi 15ekm futasom nem indokolna, mert 13e nyaron megy bele, a maradekra nem nagyon kellene teli. Szoval szamomra (es a magyar autozok 50%-nak) egy MCC tokeletes valasztas lett volna, teszt hianyaban nem mertem belevagni, pedig kellett volna. Rengeteg teszt keszult azota, tajekozodj kicsit.

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Sajnos még mindig sokan veszik a fos négyévszakos gumikat! Betiltanám őket, aki nem tud 4-5 évente téli ill. nyári gumiszettet venni az autójára az járjon busszal!

  • 2017.10.28. at 01:41
    Permalink

    Kicsit más, de ha még nem hallottátok, szerintem a nap híre…
    Most ezen vihogok egy ideje…

    [url]http://autossagok.blog.hu/2016/09/23/vw_ignobel[/url]

    Ha már az év autója díj nem jött össze :)))

Vélemény, hozzászólás?