A Nürburgringen, tesztelés közben fényképezték le az új kompakt buszlimuzint

Új kémfotók a magyar Mercedesről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Kecskeméten épülő Mercedes gyárban készülhetnek majd az új buszlimuzinok, amelynek egyik prototípusát Németországban fényképezték le.

A kecskeméti beruházással kapcsolatban a Mercedes mindössze annyit volt hajlandó hivatalosan megerősíteni mostanáig, hogy ott kétféle autót fognak gyártani. Ezek közül az első egy olyan autó lesz, amely a raststatti gyárral közös lesz, de lesz egy olyan autó is, amelyet csak és kizárólag nálunk fognak gyártani. A legújabb pletykák segítenek a helyzet tisztázásában. Ezek szerint a jövőben az A-osztály egy klasszikus kompakt autó, ötajtós, vagy kupésan sportos háromajtós karosszériával, a B-osztály pedig sokoldalúan használható buszlimuzinná fejlődik. Ezen kívül lesz még egy szabadidő-autó a kínálatban, amelynek kapcsán összkerékhajtást is fejlesztenek az új, keresztmotoros, nem szendvicspadlós platformhoz.
Nagy valószínűséggel az összkerékhajtású B-osztály és a szabadidő-autó lesz az a két típus, amely Kecskeméten készül majd, egyszerűen azért, mert jelentősen lehet csökkenteni a logisztikai költségeket azáltal, hogy egy helyre kell csak szállítani az összkerékhajtás specifikus alkatrészeit. Az összkerékhajtású B-osztály 2011. novemberétől készülhet Kecskeméten, az új, még nevesincs szabadidő-autóra 2012 közepéig kell várnunk. Ez nagyjából egybevág azzal, ami az új, kompakt Mercedesek piaci bevezetéséről ismert. Először az ötajtós A- és a B-osztály mutatkozik be, később jön az akár külön modellként is értelmezhető háromajtós A, végül pedig a szabadidő-autó. Az ilyen értesülések kommentálása helyett a Mercedes inkább az érdemi munkával tölti a bemutatkozásig még hátralévő időt. Most éppen a B-osztály futómű hangolását végzik a Nürburgringen, amelyről a holland Kees Bunk készített fényképeket, amelyeket az autojunk.nl-re töltött fel. A fotókon látszik, hogy a tesztpilóták nem kímélik a gépet, az egyik bukkanón majdnem elemelkedik az aszfaltról a bukókerettel is megerősített prototípus.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?