A pesti oválbeton a múltba vitt
Múltidézés a kerékpárstadionban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Két óra hosszát megbolondult az időszámítás: kinyitott a több, mint száz éves Velodrom Millenáris, múlt századi járgányok és emberek lepték el az ívelt beton versenypályát. Csodálatos volt.
Versenyzés nélkül vonultak fel az egyes járművek a döntött ívű pályán
Talán vagyunk még néhányan, akiknek a Millenáris nem elsősorban a budai kulturális központot, hanem az istvánmezei sportpályát, annak is különleges, kerékpár versenyekhez épített körpályáját, azaz a velodromot jelenti. Sajnos ma, oly sok értékes létesítményhez hasonlóan, ez a sporttelep is az enyészeté. A több, mint nyolcezer nézőt befogadó lelátók betört ablakokkal, zárt ajtókkal merednek a múltba.
Hagyományos kerékpár, velocipéd, motorkerékpár és autó egyaránt szerepelt és kategóriánkénti bontásban sorakozott fel
Noszvai András, az Oldtimer Expo zseniális rendezője azonban merész gondolattal sajátos rendezvényt szervezett ide. Két óra hosszára becsábította a pályához hasonlóan a múltat idéző veteránjárműveseket, kerékpárosokat, motorosokat és autósokat s mindenkit meginvitált, akit érdekel a téma. Belépő helyett csak egy valamit kért: mindenki érkezzen korhű ruhában.
Nagyon jót tett a hangulatnak, hogy nem volt más beléptető feltétel, mint a korhű öltözet
A hangulat így aztán egy autós farsangra emlékeztetett, régi vágású szerelők, versenyzők, illetve korabeli filmhősök, ikonok lézengtek a körpálya közepi placcon, miközben pergősen, egymás után vonultak körbe a különféle járgányok a döntött betonpályán. Aki lemaradt róla, az a felsorakozott járművek egy részét az Oldtimer Expón is megtekintheti.