A segítségnyújtás elmulasztására nincs mentség, főleg nem így!

Eltiltva, ittasan vezetett, majd a baleset helyszínéről elhajtott, mert "mosdóba sietett"

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy álló motorost tolt neki az előtte álló autónak, majd elhajtott a helyszínről egy sofőr, akiről kiderült, hogy ittas és korábban eltiltották a vezetéstől. A legfelháborítóbb mégis az indok, amivel a segítségnyújtás elmulasztását próbálta megúszni.

Most hozta nyilvánosságra egy tavalyi baleset részleteit a rendőrség, amelyet egy 31 éves férfi okozott ittasan, eltiltás hatálya alatt. A forgalom megállt, sor alakult ki, amelynek végén egy motoros várta, hogy továbbhaladhasson. A vétkes sofőr nem vette észre a sort, hátulról a motorosnak hajtott, akit így nekipréselt az előttük álló jármű hátuljának. A motoron ketten utaztak, a sofőr súlyosan, utasa könnyebben sérült. A balesetet okozó férfi ekkor azonnal kiszállt az autójából, de segítségnyújtás helyett egyszerűen elsétált, majd később visszament.
Hirdetés
A balesetet okozó férfiról kiderült, hogy jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt vezette az ezüst színű Peugeot 206-ost. A helyszínre érkező rendőröknek gyanússá vált, hogy a 31 éves sofőr alkoholt is fogyaszthatott, ám többszöri próbálkozásra sem sikerült szondát fújatni vele, így előállították kettős mintavételre. A csobánkai férfitől levett vérmintában 1,38 g/l ezrelék volt az etilalkohol koncentráció.

A sofőr ennek ellenére kihallgatásakor vitatta, hogy hibázott volna.

Állítása szerint a motoros vágott elé, kizárólag emiatt történt a baleset, továbbá azt is tagadta, hogy alkoholt fogyasztott volna, mielőtt autóba ült. Amikor a rendőrök arról kérdezték, hogy miért hagyta el a helyszínt, csak annyi volt a válasza, hogy sürgősen mosdóba kellett mennie. Természetesen ez nem mentség, ilyenkor ott kell maradni és segítséget kell nyújtani. Ezt az ügyben eljáró rendőrök is tudták, akik a férfival szemben súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette, valamint segítségnyújtás elmulasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást. Sajnos lassan már szokásosnak lehet nevezni az ilyen eseményeket, így a tanulságot is: ne vezessetek ittasan, főleg ne eltiltás hatálya alatt, illetve ha valaki a környezetetekben ilyesmit tesz, ne támogassátok és ne üljetek be mellé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?