Friss kutatást közölt egy amerikai vállalat, amelyben arra voltak kíváncsiak, mennyire szabálykövetőek saját bevallásuk szerint az USA állampolgárai. Az eredmény több szempontból is lelombozó, mutatjuk, miért!
Három óra leforgása alatt három balesethez is riasztották a hatóságokat Debrecenben. Mint kiderült, a vétkes sofőrök mindegyike alkoholos befolyásoltság alatt ült volán mögé, ezért már a helyszínen keményen szankcionálták őket.
Még a sokat látott rendőröknek is tudott újat mutatni az az ittas sofőr, aki a rendőri intézkedés közben aludt el a kocsijának dőlve. Az egyenruhásoknak mentőt kellett hívni a felelőtlen autóshoz, akit fél liter vodka ütött ki ennyire.
Az Egyesült Államokban a biztosítási ügyek adataiból kiindulva megállapították, milyen különbségek vannak az autómárkák között az óvatos vagy a felelőtlen sofőrök gyakoriságát tekintve.
Szinte minden szempontból kedvezőbbek a baleseti adatok az idei év első felében, mint a tavalyi esztendő azonos időszakában, viszont így is több mint kétszázan vesztették életüket a magyar utakon.
A tavalyi évben több tízezer ember lelte halálát Európa úthálózatán közlekedési balesetben, a végzetes esetek száma pedig nemhogy csökkenne, emelkedett 2021-hez képest.
Egy felüljárón csapódott a szalagkorlátnak a rendőrök szeme láttára az az ittas sofőr, aki a hatósági felvételek tanulsága alapján 40 másodperc alatt szinte a létező összes közlekedési szabályt megszegte.
2023. április 7-től 10-ig szervezett közlekedésrendészeti ellenőrzés-sorozatot szervezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ittas vezetők kiszűrésére a fővárosban. Mutatjuk róla az elkeserítő adatokat.