A Skoda formatervezője a BMW-hez igazolt

Jozef Kabaň a BMW-nél folytatja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szlovák formatervező, az osztott fényszórós Skoda-paletta megalkotója a bajor gyárnál folytatja. Karim Habib önként hagyta ott a BMW-t.


A 44 esztendős Jozef Kabaň új formatervezőként csatlakozik a BMW Grouphoz, feladata a főbb BMW modellek külsejének megalkotása lesz. A szlovák származású, magyar gyökerekkel is rendelkező szakember ezt megelőzően a Volkswagen csoport háza táján töltött be különböző pozíciókat, leghíresebb terméke talán a Bugatti Veyron, de hozzá köthető a Skoda Kodiaq formaterve is, amit az egykori Csehszlovákiában töltött gyermekkora ihletett. A siker nem maradt el, nem csak a csehek, de egész Európa imádja a nemrég debütált SUV dizájnvonalát, amit később a gyár alsó-középkategóriása is megkapott. Az osztott fényszórós Octavia már jobban megosztja a közönséget, de annyi biztos, hogy Kabaň ügyesen pezsdítette fel a cseh gyár vérkeringését a szögletes formákkal. Reméljük, a BMW modellekhez is jó érzéssel nyúl majd, és elfelejti a kétrészes fényszórókat.
Hirdetés
A BMW Group dizájnereinek munkáját továbbra is a vállalatcsoport vezető formatervezője, Adrian van Hooydonk fogja össze. A BMW i divízió és a BMW M almárka karosszéria- és utastér-tervező csapatát mostantól Domagoj Dukec vezeti. „Nagyon várom már a közös munkát, hiszen Jozef Kabaň és Domagoj Dukec is hatalmas tapasztalattal, veleszületett tehetséggel és innovatív látásmóddal vezeti be a BMW Group márkáinak és modelljeinek formanyelvét az előttünk álló jövőbe” – fogalmazott Adrian van Hooydonk. Karim Habib, akinek a jelenlegi főbb BMW modellek mutatós karosszériáját és utastérét köszönhetjük, önként távozott a vállalattól. „Természetesen tiszteletben tartjuk Karim Habib döntését és sok sikert kívánunk neki az új elképzeléseihez” – tette hozzá a vállalatcsoport vezető formatervezője.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?