A tiltakozások után Romániában is hatósági benzinár jöhet?

A román alsóház vezetője az olajcégek kárára korlátozná az ottani üzemanyagárakat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hónapok óta drágulnak az üzemanyagok Romániában is. A tiltakozók után most a szociáldemokraták, azaz a legnagyobb kormánypárt elnöke is a spekulánsok játékának nevezte az áremelkedést. Ezután árkorlátozást javasolt, amelyet az olajcégekkel fizettetne meg.

A kolozsvári székhelyű Főtér online magazin is beszámolt már róla, hogy egyre többen tiltakoznak a szomszédos Romániában az emelkedő üzemanyagárak ellen. Kisebb-nagyobb szervezett akciók már hónapok óta nehezítik a töltőállomások munkáját, egyesek például szándékosan aprópénzzel fizetnek az üzemanyagokért, míg mások a lehetséges legkevesebb kiadható mennyiséget tankolják, akár csak néhány decit.

A román versenytanács árfigyelő honlapja szerint hétfőn Bukarestben a legolcsóbb gázolaj 9,19 lej, a legolcsóbb benzin pedig 8,56 lej volt, ami 739 forintnak, illetve 658 forintnak felel meg.

Erre reagálva a romániai közúti fuvarozók országos szövetsége kijelentette: az összes, üzemanyag-drágulás elleni tiltakozást támogatja. A szövetség szerint az árakat szándékosan manipulálják, hiszen a román kormány által emlegetett tetemes mennyiségű kőolajtartalék ellenére a benzin és a gázolaj ára is naponta többször emelkedik egyes kutaknál. Ezt a vitát kavarta fel az MTI információi szerint Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök, a legnagyobb román kormánypárt (PSD) elnöke, amikor pártja vezetőségi ülése után újságírók előtt tett nyilatkozatában az üzemanyagárak korlátozását szorgalmazta. Ő is nyerészkedésről, szándékos ármanipulálásról beszélt, az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint arra is kitért, hogy egyes - egyébként jó nevű, korrekt, törvénytisztelő - cégek jelentős többletbevételre tesznek szert a válsághelyzeteket kihasználva, ezért elvárható ezektől a társaságoktól egy korlátozott időre szóló áldozatvállalás. Hozzátette: "Nem lettek volna ekkora bevételeik, ha nincs a koronavírus-világjárvány, vagy ha nincs energiaválság. Én az üzemanyagárak válságát is spekuláció következményének tartom, és várom, mit mond erről az energiaügyi miniszter. Az állam hatalmas összegeket költött - néha hatékonyan, néha kevésbé - a világjárvány leküzdésére. Normális, hogy elvárjunk egy korlátozott időre szóló erőfeszítést ezektől a cégektől: ez nem igazságtalan és nem inkorrekt egyetlen állam részéről sem"
Hirdetés
Rendelet vagy törvény még nem készült, ahogy javaslattal sem álltak elő a kormánypártok, ám jó eséllyel hamarosan ez következik. Nicolae Ciuca liberális kormányfő ugyanis vizsgálatot rendelt el a csütörtöki kormányülésen az elmúlt időszakban tapasztalt drasztikus üzemanyagár-emelkedés miatt, miután a válsághelyzeteket tisztességtelen üzleti előnyszerzésre használó nyerészkedők megbírságolásáról fogadtak el sürgősségi rendeletet. Ciolacu ezzel összhangban leszögezte: a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével alakult bukaresti nagykoalíciónak meg kell keresnie a legkorrektebb döntéseket, és közbe kell lépnie ott, ahol nyerészkedés történik, mint például az üzemanyagárak esetében. Nyíltan utalt is arra, hogy dolgozni fognak a megoldáson: "Nyilvánvaló, hogy egy világos árkorlátozást kell bevezetni, oly módon, hogy minden cégnek megmaradjon egy bizonyos haszonkulcsa. Ez lenne az alapelv, a részletek kidolgozása a szakemberek dolga" - mondta a pártelnök. Bár nincs sok esély rá, az sem teljesen kizárt viszont, hogy csak a fokozódó közhangulat ideiglenes csillapítását szolgálják Ciolacu kijelentései és a kormány intézkedései.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?