ADAC téligumi teszt 2011. Melyik a legjobb?

Melyik a legjobb téligumi? ADAC teszt 2011

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha kilométerre vetítjük az abroncsok közötti árkülönbözetet, akkor az minimális. Ezért érdemes lehet a tesztgyőztest választani.


Noha egyelőre még szinte nyári időnek örvendhetünk, a tapasztaltabb autósok már tudják, ha épp most esedékes a gumivásárlás, akkor már mostanában érdemes kiválasztani a vásárolni kívánt márkát, illetve modellt, ugyanis előfordulhat, hogy az adott méretben kizárólag rendelésre tudnak csak hozni belőle a kereskedők, így megeshet, hogy már a szezon elejére fog csak befutni a garnitúra. A vásárlással, illetve a felszereléssel kapcsolatos tanácskora most még nem kívánunk kitérni, egyelőre maradjunk a választásnál!
Az ADAC, mint Európa legnagyobb autóklubja évről évre teszteli a kurrens téli abroncsokat, s az idei téli szezon előtt 6 darab négyévszakos abroncsot is próbára tett. Utóbbiak nyilvánvalóan a spórolósan, keveset autózók számára lehetnek érdekesek - épp ezért a kisautók, 175/65 R14-es méretében került sor a tesztre, melyből mindössze a Goodyear Vector 4Seasons jött ki kielégítő végeredménnyel, a többiek, azaz a Sava adapto, a Vredestein Quadrac3, a Kleber Quadraxer, a Hankook H730 Optimo 4S és Rigdon All Season 120 egyaránt a "még megfelelő" minősítést kaptak. Noha az eredmények nem a legjobbak, azért egyik egész éves abroncs sem kapott "nem ajánlott" jellemzést. Mindazonáltal a teszt eredményei szerint a "mindenre jó abroncs" még ma is csak álom, s akik számára télen is fontos a biztonság, azoknak elengedhetetlen a külön, téli abroncs vásárlása.
Valódi téligumiból jóval több vett részt a teszten, mint négyévszakosból, a kisautók 175/65 R14 méretében vallatott 14 garnitúra közül a Continental ContiWinterContact TS800, a Michelin Alpin A4 és a Dunlop SP Winter Response lett dobogós, az ADAC kiemelte, ezeket tartja értékarányos választásnak, kiemelten az élen végzett Continental esetében. Méret kapcsán érdekesség, hogy míg 10 éve általánosnak számított a 13 collos átmérő, ma már azon abroncsok szinte ritkaságszámba mennek, s Nyugat-Európában már ma is jelentősebb a kisautókénál nagyobb, a Golf-osztályban és a középkategóriában egyaránt alkalmazott, 195/65 R15-ös abroncsok volumene, mint a többié. Ezért aztán nem meglepő, hogy az ADAC e méretben is tesztelt, konkrétan 16 garnitúrát szerelt fel egy Skoda Octaviára a mérések elvégzéséhez.

Míg a kisebb méretben mindössze 2 abroncs (a Continental ContiWinterContact TS800 és a Michelin Alpin A4) kapott "Jó" minősítést, a 15 collosok közül már 6 modellt is ezen minősítéssel illettek. A Continental ContiWinterContact TS830, a Goodyear UltraGrip 8, a Semperit Speed-Grip 2, a Dunlop SP Winter Sport 4D, a Michelin Alpin A4, a Pirelli Winter 190 Snowcontrol Serie 3 esetében nem nyúlnak mellé a vevők. Az is igaz viszont, hogy igazán rossz is csak e méretben akadt, a Trayal Arctica száraz, nedves, illetve havas, jeges úton is olyan gyenge, hogy az ADAC szakértői szerint az autójukra ilyet szereltek jobban tennék ha télen egy métert sem mennének.
Ahogyan azt már a korábbi években megszokhattuk, az ADAC nem egyszerű pontszámok alapján állította fel a letölthető táblázatokban látható sorrendet az abroncsok között, hanem az egyes jellemzőket súlyozással illette, az összesített és nem is ismertetett jelzőszámban a télen leggyakrabban előforduló nedves úton viselkedés 30, a havason 20, a szárazon 15, míg a jegesen tapasztalt jellemzők 10 százalékkal játszanak szerepet, míg az üzemanyag fogyasztás és a kopás 10-10, a mért zajszint pedig 5 százalékkal számít. A táblázatok pontszámaihoz fontos megjegyezni, hogy a minél kisebb értékek jelölik a minél jobb értékeket.
Gumivásárlásnál érdemes hallgatni az ADAC-ra, hiszen a 46 garnitúrára, azaz 184 abroncsra kiterjedt teszt alaposságát nemigen érheti kritika, és a ha az árkülönbségeket kilométerre vetítjük, nevetséges különbségeket kapunk, míg sok esetben a jobb abroncsok képességeikkel milliós károk elkerülését jelenthetik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:36
    Permalink

    Ez nagyon klassz duma, biztos a marketing osztályon dolgozol a Continental-nál. Ha én a Magyar Autóklub nevében tesztelném a világ összes gumiját és létezne még Taurus, biztos közhírré tenném, hogy az a lagjobb a világon! Ugyan már…

  • 2017.10.31. at 10:36
    Permalink

    A prémium gumik mind jó választás valamiért, de évek óta a Conti a legkiegyensúlyozottabb, a legkisebb kompromisszum. Talán ezt díjazzák a Németek.

  • 2017.10.31. at 10:36
    Permalink

    Igazából szerintem a prémium gumik között már nem sok különbség akad. Ezek a gyártók már nem engedik meg maguknak, hogy bármilyen viszonyltban is gyenge teljesítményt nyújtson a gumijuk. Persze kisebb különbség akad, de bármelyik jó választás lehet szerintem. Szerencsére nekem kis méretű abroncsok kellenek(165/70R13) így csupán 2-3 ezer forinttal drágább a prémium gumi a gyengébbeknél. Magam is amellett vagyok, hogy van külön 4 téli és nyári gumim is, mert a 2 garnitúra futásteljesítménye meghaladja 8db négyévszakos gmui futásidejét és még jobban is fog. A választás pedig úgy történik, hogy jó alaposan végig böngészem a netet és megveszem a prémium abroncsok közül azt, amelyik épp valami jó akcióban le van értékelve. Csak ki kell fogni a megfelelő alkalmat, meglepően sokat lehet spórolni vele!

  • 2017.10.31. at 10:36
    Permalink

    Na igen ahogy az előttem szóló is írta sok autósnak nagy érvágás a tankolás, a téligumi vásárlás meg főleg. Ahogy figyelgetem az autókat sokan sajnos kénytelenek olyan gumiabroncsot vásárolni (ez még a jobbik eset hogy legalább áldoznak rá) amiket az ADAC máglyán égetne el (Nankang, Triangle és tsai) nemhogy fel engedne rakni autóra, a másik véglet amikor nyári gumival visznek végig egy téli szezont. Ami pedig a gumik osztályozását illeti érdekes hogy a tavalyi egyik tesztgyőztes téligumi (Vredestein Snowtrac 3) idén már “csak” a hetedik a rangsorban. Pedig a 2011-es téligumiknál nincs sok új belépő, ami nekem újdonság az a Esa-Tecar Super Grip 7. És hogy ezt előrébb sorolják egy hellyel a Vredestein elé kicsit furcsa. Nem vagyok benne biztos hogy egy olyan jó potenciállal rendelkező téliguminál mint pl. a Snowtrac 3 sok különbség lenne.

  • 2017.10.31. at 10:36
    Permalink

    Ez bizony jó dolog, amikor már nagyon sokan benzint sem bírnak tőlteni az autójukba akkor
    a 30.000-50.000/db gumikról mit beszéljünk!!???
    Így mivel benzinre sem tellik az autó is biztonságban marad azaz a garázsban.

  • 2017.10.31. at 10:36
    Permalink

    Semperit Master-Grip teszt eredmények

    *
    adac téligumi teszt 2009
    * Ajánlott
    185/60 R14 T
    Kiegyensúlyozott teljesítmény száraz és nedves úton. Jégen gyengébb teljesítményt nyújt.
    * (2009/09, ADAC)

    *
    adac téligumi teszt
    * Ajánlott – Az elérhető második legmagasabb minősítés
    175/65 R14 T
    Viszonylag jó teljesítmény vizes út felületen. Kissé gyengébb havon, viszonylag magas üzemanyag fogyasztás.
    * (2008/10, ADAC motorwelt)
    Most meg havon, jégen majdnem a legjobb?
    Érdekes.

Vélemény, hozzászólás?