Álcázatlanul bukott le az Audi újdonságának orra a kémfotókon!

Részben leplezetlenül az Audi Q6 e-tron, mutatjuk a képeket!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már vagy egy éve kémkednek az Audi új villany-SUV-ja után a fotósok, most végre sikerült egy igazi leleplező fotót lőniük róla. Íme minden, amit tudunk, vagy sejtünk a modellről.

A Porschéval közösen fejlesztett PPE platformra épülő elektromos SUV valószínűleg az új Macannal osztozik majd a műszakisága egy részén is, ám erről még nincs hivatalosan megerősített információnk. Egyes pletykák szerint kétmotoros, összkerék-hajtásos RS is érkezik majd a modellből, ami akár 600 lóerős is lehet, de egymotoros, kisebb akkuval szerelt változatokra is számítunk. Ugyanígy azt is csiripelik a madarak, hogy e modell miatt maradhat utód nélkül a nemrég frissített belsőégésű motoros Q5. A nagy újdonság mégsem ez, hanem hogy az eddig kizárólag teljes álcában tesztelt autót végre fóliázás nélkül, fedetlenül sikerült elcsípni, legalábbis egy részét.
Hirdetés
A Q6 e-tront most nem fóliázás, hanem egy lepel takarta, amely egy rövid ideig nem fedte az autó orrát, így gyakorlatilag minden részletet elkaptak a kémfotósok. A zárt, ezüst hűtőmaszk eddig is valószínű volt, az Audi logó alatt pedig ott virít az első kamera is. Az aktív biztonsági rendszerek szenzorait lejjebb, a lökhárítóban érdemes keresni, az osztott lámpatestek körül pedig funkcionális és kamu légbeömlőket is láthatunk. A beltérből még nincsenek fotók, ám a műszerfal sziluettje jól látszik, és hatalmas érintőképernyőt sejtet. Sajnos oldalról és hátulról most is csak a korábbiakhoz hasonló, teljesen álcázott fotók készültek, így itt még semmi sem biztos. Valószínűsíthető viszont, hogy az e-tron GT-hez hasonlóan az autó teljes szélességén végigfutó LED hátsó lámpákkal érkezik majd az újdonság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?