Amikor múlt és jelen összeér: 50 éves a SEAT 127!

Egymás mellett a SEAT két bestsellere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A SEAT 127 idén lett 50 éves, ennek apropóján a spanyolok mellé tettek egy mai Ibizát. Mindkét autó közönségkedvenc volt a maga idejében, így különösen látványos, mennyit változtak a vásárlói igények az elmúlt 5 évtizedben.

Fél évszázad minden szempontból dicséretes kornak számít, különösen igaz ez az autókra. Az 1970-es évek elején készült autókkal manapság már csak a múzeumokban találkozhatunk, a SEAT azonban a különleges alakalom apropóján kihozott egy 127-est a steril falak közül. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor a SEAT valójában a Fiat 127-esét gyártotta a saját égisze alatt 1972 és 1982 között, a Fiattal kötött szerződés lejárta után pedig éppen annyit módosítottak a koncepción, hogy ne keljen perre menni az olaszokkal. A 127-est két motorral kínálták: egy 903 és egy 1010 köbcentissel, mindkét esetben négysebességes váltóval, előbbi nagyjából 44, utóbbi 52 lóerőt kínált, bár ennél az autónál nem ezek voltak a főbb szempontok. Az örökbefogadott Fiat jól is fogyott a maga idejében, hiszen 1,3 milliót adtak el belőle és a SEAT Ibiza érkezéséig a 127 volt a márka legsikeresebb modellje.
Hirdetés
Az Ibiza már túl van a 6 milliomodik eladott példányon is, igaz jelenleg már az ötödik generációját éli. 1984-ben mutatták be az első generációját, a legújabb nemzedék pedig 2017-ben érkezett. Hasonlóan a 127-eshez, az Ibiza is a meglepően tágas belsejével hívja fel magára a figyelmet, azonban ha egymás mellé tesszük a két autó belterét, elkap az érzés, mintha nem is ugyan arról a bolygóról származna a két autó. Alapvetően mindkét beltér letisztultnak és modernnek számít a saját korát tekintve, az Ibiza enteriőrje azért mégiscsak közelebb áll a mai kor emberéhez. Érdekesség, hogy a 127-es beltere a maga idejében igenis extrának hatott, ugyanis ez volt az első SEAT, mely hárompontos biztonsági övet kapott, míg az Ibiza volt az első autó a spanyoloktól, amibe légzsákok is kerültek.
Hirdetés
Az idén 50 éves 127-esnél már a vezethetőség is szempont volt, így ez lett az első SEAT, amit elsőkerék-hajtással kínáltak a vásárlóknak. Szintén nagy újításnak számított akkoriban, hogy a 127-es téglalap alakú fényszóróval érkezett, így jobban bevilágítva az utat a korábbi kerek lámpás megoldásokhoz képest. Az Ibiza a mai kor szellemének megfelelően már ledes fényszórókkal érkezik, a jellegzetes háromszög alakú dizájn pedig messziről elárulja, hogy a spanyolok autójával van dolgunk. Látva az ötven évvel ezelőtti viszonyokat, egyértelmű, hogy az autózás sokkal egyszerűbb és biztonságosabb lett manapság, azonban néha érdemes megállni és visszanézni, hogy honnan is indultunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?