Meghajtanád a Leon Cuprát? – Kipróbálhatod a SEAT Roadshow-n

Komplett flottával áll az érdeklődők előtt a SEAT, még a 300 lovas Cuprát is kipróbálhatod

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavasz óta dübörög a SEAT Roadshow, az a rendezvénysorozat, amin bárki kipróbálhatja a márka modelljeit. A budapesti megállón esett szó a márka jövőjéről, például hogy lesz-e itthon Cupra kereskedés.


Nehezen behatárolható, hogy a SEAT mégis milyen helyet foglal el a Volkswagen csoport márkái között, ám elég kipróbálni egyet a jelenlegi kínálatból, és máris megértjük. A SEAT modelljei sportosabbak, de nincsenek kevesebb anyagból, mint a Volkswagenek, valahol a Skoda fölött, de a VW alatt helyezkednek el mind minőségben, mind árban. Hogy a SEAT mennyire fontos a hazai piacon, arra talán elég jó példa, hogy a tavalyi évhez képest 40 százalékos növekedést várnak, valamint már most teljesítették a 2018-ra kitűzött értékesítési célokat. Ebben persze nagy köze volt egy 178 autóból álló flottának, amit egyetlen vállalat rendelt, és abban biztosak vagyunk, hogy sofőreik nem fognak csalódni.
Évek óta teljesen egyértelmű, hogy a Volkswagen csoport nem csinál feltűnően azonos autókat ugyanarra a platformra. A jelenleg frissített Leon és Golf között nagyon kevés a különbség, de akinek számít valamelyest a vezetési élmény, vagy a sportos üléspozíció, jobban fogja szeretni a Leont, mint egy Golfot. A SEAT Roadshow keretein belül hazánk több pontján fordult már meg az a flotta, amiben a márka összes modelljét felsorakoztatták, és amik bárki számára kipróbálhatóak a megfelelő online regisztráció után. A tavasz óta tartó rendezvén sorozat most ismét Budapestre érkezett, és a nyílt rendezvény előtt még a sajtónak is megmutatták a flottát, amiből egy 1,8-as benzines Leon ST-t, vagyis kombit tudtam megcsípni, Xcellence felszereltséggel. Valójában az emelt körbeműanyagozott terepes kivitel érdekelt volna és kiböktem, hogy az Xcellence-t viszem, ám X-Perience-t kellett volna. Ilyen, ha túlzottan egyforma neveket ad meg a gyártó.
Hirdetés
Ám a benzinmotor volt a lényeg, az az 1,8-as turbós benzinmotor, ami jelenleg a WLTP miatt nem található meg a konfigurátorban, de az új normáknak megfelelő változat már rendelhető. Ugyanakkor ez az a motor, amitől nem lenne szükség jobbra egy ilyen kombiban. Hogy sportos-e? Nagyon hasonló tempóra képes közúti használatban, mint a 310 lóerős Cupra, leszámítva a színházat, ami a sportmodellhez jár. 180 lóerejével a dinamikusnál gyorsabban mozog, 250 Nm nyomatéka pedig 1250-es fordulattól érkezik, vagyis nagyon hamar. Ehhez csatlakozik egy tökéletes üléspozíció - kényelmesen kinyújtható lábakkal és közel húzható kormánnyal. A motornak hangja szinte nincs, egy kulturált báránybőrbe bújt farkas, amihez valahogy most tökéletesen passzolt a 7-es DSG váltó. Egy ilyen Leon ST semmivel sincs kevesebb anyagból, mint egy Golf, rendkívül masszív és jól összeszerelt, ha nem látnánk a műszeregységet és a multimédiát, el is hinnénk, hogy Volkswagenben ülünk.
A jelenlegi Leon még egy évig biztosan marad, ám 2019 második felében már megérkezik az utód. Az új Leon ráadásul még több ponton fog egyezni a Golffal, ugyanis ez már konnektoros hibrid hajtásláncot is fog kínálni, illetve vélhetően ebből készül majd a SEAT első villanyautója is, ami állítólag már 500 kilométeres hatótávval fog érkezni. A 2019-es év egyébként is intenzív lesz a SEAT számára, minden hónapra ígérnek egy új modellbemutatót, ami az új nagy SUV-val, a Tarracóval fog kezdődni hónapokon belül. Ahogy azt pár hónapja bejelentették, a Cupra sportmodellek teljesen kiválnak a SEAT-ból és külön márkaként élnek tovább. Ezek első képviselője az Atecából készül 300 lóerős turbós benzinmotorral és összkerékhajtással, mellyel egyedi lesz a szegmensben. A Cupra hazai tervei között egyelőre egyetlen kereskedésben való értékesítés szerepel. Hogy melyik, egyelőre nem árulták el, ám itt külön részlege lesz a Cupra modelljeinek, mely az Ateca után a Leonnal bővül, majd sorban a többi modellel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.08.31. at 13:57
    Permalink

    “Ugyanakkor ez az a motor, amitől nem lenne szükség jobbra egy ilyen kombiban. Hogy sportos-e? Nagyon hasonló tempóra képes közúti használatban, mint a 310 lóerős Cupra, leszámítva a színházat, ami a sportmodellhez jár. 180 lóerejével a dinamikusnál gyorsabban mozog, 250 Nm nyomatéka pedig 1250-es fordulattól érkezik, vagyis nagyon hamar.”

    Valóban van némi alapja ennek a szemléletnek, de azért furcsa lenne, ha a 130 lovas többlet alig számítana.
    Kezdjük azzal, hogy közúton a szabályokat betartva már egy középkategóriás 100-120 lovas autó is elég lenne.
    Ha nem tartjuk be a szabályokat, akkor meg a határ a csillagos ég, bár ott is vannak fokozatok.
    A 180 lovas a józanabb gyorshajtók autója, a 310 lovas már valóban nem feltétlenül indokolt és kihasználható, de ha annak “kinyomják a szemét”, akkor ott már nagyon észnél kell lenni.
    Egyértelműen más kategória.
    Sosem értem, hogy minek vesz valaki ilyen autót, ha nem “állat” módjára közlekedik. 🙂

    • 2018.08.31. at 15:34
      Permalink

      Régebben imádtam gyorsan menni, de mióta a főútak ennyire gyalázatos állapotban vannak, inkább pályázok (ezért is vettem tavaly dieselt). Pályán meg minek sietni, ott minden hülye tudja a gázt nyomni… 🙂

      • 2018.09.01. at 00:07
        Permalink

        Én sajnos az “állatok” közé tartozom, ezért vettem Hyundai i30N-t. 😉
        Valóban szégyenletes egy két országút minősége, de az autópályát annyira unalmasnak és ingerszegénynek érzem, hogy inkább országutakon járok, ha tehetem.

          • 2018.09.03. at 11:42
            Permalink

            Az a babakék szín nekem nem jött be, így a metál szürkét választottam.
            Nagyon klassz lett, mert elég jól harmonizál a gyári kétszínű felni sötét szürke betétjével.

  • 2018.08.31. at 15:36
    Permalink

    9-s számú képen jól látom, hogy kilóg a hátsó dob az autó feneke alól? Ha a tetővonal-magasságból készült a kép és így is látszik, irtó béna.

      • 2018.09.03. at 11:20
        Permalink

        Az általad mutatott fotón jól mutat, ahonnan viszont itt lőtték, nagyon béna. Ha festenék, hamar lekopna róla a hő és a mechanikus terheléstől, akkor meg azért csámcsognának a tulajok.

        A másik, hogy csak keveseket zavar, a többség addig észre sem veszi, amíg nem hívják fel rá a figyelmet.

        • 2018.09.06. at 22:50
          Permalink

          lehetne egy fekete lemezt raerositeni, vagy anyagaban feketen csinalni meg a lemezt azt csokolom (nem pereg le soha), enis néztem mar amugy golfoknal is 😀 szal azért feltűnő amugy…az utangyartottak vagy egyedi kipuf dobok meg foleg, kicsit olyan mintha kilogna a hereje igy a gatya (diffuzor) alol 😀

  • 2018.08.31. at 16:25
    Permalink

    azért az eléggé felb.sz, hogy csak a kombi kapta meg a 4drive-ot, a hatch meg mardt elsőkerekes…..pont fordítva lenne logikus, de akkor mi lenne szegény g7r-el? hagyjuk már.,….,,nyilván a 310 lovas cupra st-re gondolok 🙂

    a 180-as sem rossz, de azért aki megszokja a 300 lovat ritkán vágyik vissza gyengébbe…..máskérdés a praktikum, mert fogyasztára kicsit több, főleg, ha dinamikusan közlekedünk, kihasználni ritkán tudjuk, de ne felejtsük el, hogy a 300 ló 6000+ fordulatnál van, ahol azért ritkábban jár az ember (főleg ha mindennapi ingázásra van a gép)

Vélemény, hozzászólás?