Áprilistól van remény az olcsóbb tankolásra

Annyit drágultak idén az üzemanyagok, hogy áprilistól szerényebb adót kapnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei év nem csak a hazai üzemanyagáraknál, az alapjait adó nyersolajnál is érezhető drágulást hozott, ez pedig a hazai autósoknak talán jó hír, hiszen ennek köszönhetően csökkenhet az az üzemanyagok jövedéki adója.

Míg az idei év elején az átlagárak szerint még átlagosan 370 forintért tölthettünk egy liter benzint, 393 forintért gázolajat, a legutóbbi, mai áremelés után már 435 forint a 95-ös, 440 forint a gázolaj átlagára. Még drasztikusabb drágulást láthatunk a Brent kőolaj negyedéves átlagárában, hiszen míg 2020 utolsó negyedében 43,604 dolláron zárt, e héten 60,381 szintet látott a NAV. Mindez azért fontos, mert a hazai üzemanyagárakat jelentősen befolyásoló jövedéki adó 2016 óta a Brent árfolyama szerint változik, ezúttal csökkenni fog.
Hirdetés
Miként arról már korábban is többször írtunk, ötven dollár feletti világpiaci árnál az adó mértéke az ólmozatlan benzin esetében literenként 120 forint, ha azonban a világpiaci ár legfeljebb 50 dollár, akkor 125 forint. A gázolaj esetében 50 dollár feletti árnál 110,35 forint, legfeljebb 50 dolláros árnál pedig 120,35 forint az adó, az ólmozott benzin és a petróleum esetében pedig 124,20, illetve 129,20 forint. Míg tehát az idei elő negyedévben még a magasabb jövedéki adó rakódott az üzemanyagokra, április 1-től a szerényebb fog. Jól látható azonban,, hogy hatalmas árcsökkenést nem fog ez okozni a magyar autósok számára, sőt ha addig újabb drágulás következik be, nem is lesz érezhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?