Apró, de fontos lépések

Michelisz Norbert az élre állt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt hétvégén a London szomszédságában található Brands Hatch adott otthont az FIA WTCC túraautó világbajnokság 11. és 12. futamának. Izgalmakban szokás szerint nem volt hiány.


A WTCC mezőnyből többen is határozott céllal érkeztek Angliába: a Chevrolet csapat sztárja, Yvan Müller győzelmekről álmodott, és arról, hogy Brands Hatch után nagyobb előnnyel fogja vezetni a világbajnoki pontversenyt a dízel seatos Gabriele Tarquini előtt. A privát BMW-vel rajthoz álló Colin Turkington a hazai pálya előnyében bízott, akárcsak a szintén BMW-s, háromszoros világbajnok Andy Priaulx, a svájci Fredy Barth pedig abban, hogy Michelisz nem fogja őt megelőzni az újoncoknak kiírt házi bajnokságban. Lássuk, ki milyen mérleggel zárta a szigetországi, a borult ég ellenére esőmentes viadalt!

Az első futamon Yvan Müller kétséget sem hagyott afelől, hogy számára a maximális 25 pont bezsebelése a cél. Az egykori francia jégrali bajnok a pole pozícióból vágott neki a versenynek, és magabiztos rajt-cél győzelmet aratott, mögötte azonban zajlott az élet. Huff relatíve nyugalomban autózott a második helyen, a dobogóért viszont a jó öreg Tarquini és Turkington csatázott, mert a végén a bronzért hajtó Alain Menu autója lelassult, és többen megelőzték. A svájci ász műszaki hibája nem segített Michelisz Norbin, aki a 8. helyről indulva nem tudta tartóztatni a gyári BMW-vel eszeveszetten száguldó Priaulx-Farfus duót, a magyar versenyző a 10. helyre szorult, de Menu későbbi büntetése végül a 9. pontszerző helyet jelentette, és mint a legjobb újonc, egyben a dobogót is. Az első verseny legizgalmasabb jelenete kétségtelenül Carlos „Caca” Bueno lángra kapó Chevy Cruze autója volt a 9. körben, a brazil pilóta szerencsére sértetlenül szállt ki a pálya szélén igencsak rossz helyen leparkolt gépből – kedvese legnagyobb örömére. A versenyigazgatóság nem habozott a biztonsági autót beküldeni a rendrakás idejére, de Müller a kvázi második startnál sem követett el hibát, és a 25 pontot érő első futamot megnyerve 13 pont fórral végzett Tarquini előtt, aki csak 12 pontot kapott a 4. helyért, miután Colin Turkington megelőzte őt. A leggyorsabb kört Andy Priaulx neve mellett rögzítette a számítógép, és ezzel a világbajnok jelezte, a második felvonásban nem adja majd olcsón a bőrét.

A második futamon Michelisz Norbi az első rajtkockából indulhatott volna, ha sikerül megtartania a 8. helyet, de a pole végül Priaulx-t illette, akit azonban csapattársa, Augusto Farfus megtréfált. A heves vérmérsékletű brazil lerajtolta a háromszoros világbajnokot, és az élre állt, mögötte pedig Priaulx, Menu, Turkington sorrendben alakult az üldözők csoportja. Norbi a portugál Monteiróval akasztotta össze a bajuszát, de bátorsága a 9. helyre mozdította elő, míg legnagyobb újonc riválisa, Fredy Barth már a legelején búcsúzott, tehát Michelisznek különösen fontos volt a célba érés, és ezzel együtt a pontgyűjtés. A WTCC-ben szokásosnak mondható csetepatéra nem kellett sokat várni, Andy Priaulx a harmadik körben határozottan az élre tört, és az előzési manővert Menu is szerette volna végrehajtani, de Farfus nem az előzékenységéről híres pilóta. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, a Chevrolet kiforgatta a BMW-t, a brazil gumifüstfelhőt eredményező padlógázzal próbált újra menetirányba állni, a svájci viszont a sóderágyban landolt, később pedig feladta a versenyt. Norbi ezzel a 7. helyre lépett előre, és sokáig Yvan Müllert üldözte, mígnem Robert Huff előzékenyen maga elé engedte csapattársát, a helycserével megmutatván a világnak, hogy idén ki is valójában a Chevrolet elsőszámú pilótája. A biztonsági autó a bajnokság 12. futamán is a pályára látogatott, a marokkói Bennani veszélyes helyen csúszott ki, és a szervezők nem akartak kockázatot vállalni. A Brands Hatch-i második futamot végül Andy Priaulx, Colin Turkington, Gabriele Tarquini sorrendben intették le a kockás zászlóval, és a 7. helyet megtartó Michelisz Norbert a legjobb újoncként újra részt vehetett a díjátadási ceremónián.

A pontokat tekintve Tarquini ugyan lefaragott 5 pontot a második versenyen, de összességében Yvan Müller 8 ponttal ellépett az olasztól, és 199 ponttal vezeti a bajnokságot a 173 pontos Gabriele Tarquini, valamint 148 pontos Andy Priaulx előtt. A márkák tekintetében meggyőző a Chevrolet (378) fölénye, a SEAT (361) még próbál kapaszkodni, a BMW (317) lemaradása viszont egyre tekintélyesebb. A kezdőknek kiírt WTCC Rookie Challenge bajnokságban hatan versengenek egymással, és a hétvégi remek szereplésével Michelisz Norbi 93 ponttal átvette a vezetést a tabellán – előnye 5 pont a 88 pontos Fredy Barth előtt. A következő fordulóra a csehországi Brnóban kerül sor, július 31. és augusztus 1. között.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 04:04
    Permalink

    Már végre nagyon jó lenne ha valami dobogós eredmény is utolérné Norbit. A szponzorok szempontjából ez elengedhetetlen lenne. És nemegyszer hallottuk már azt hogy nem tudnak csak használta gumival tesztelni mert ugye egy szett gumi az nem 2 forint. De remélem hogy az egyre fokozódó érdeklődés Norbi és a csapat iránt ezen változtatni fog…

Vélemény, hozzászólás?