Autót vált Michelisz Norbert, de csapatot nem

Mutatjuk, hogy mivel száll versenybe idén a Túraautó Világkupa 2019-es bajnoka

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly járt le Michelisz Norbert szerződése a Hyundai Motorsporttal, ennek ellenére idén is a dél-koreai gyártó versenyzőjeként láthatjuk majd a WTCR-ben. A kocsin viszont csak a színek maradnak, teljesen új járművel állhat ugyanis rajthoz.

A negyedik idényére készül Michelisz Norbert a Hyundai Motorsport színeiben a WTCR-ben. A Hyundai Motorsport két különálló hivatalos csapatot is indít, Michelisz pedig ezúttal is az olasz BRC Racing Team formációjának lesz az egyik versenyzője. Csapattársa a 2018-as bajnok Gabriele Tarquini lesz. A 2019-ben megszerzett bajnoki cím után tavaly hiába volt a márkán belül továbbra is Michelisz a legjobb, eredménye csak az év végi 13. helyre volt elég. Úgy tűnik, hogy a Hyundai nem a versenyzőiben látta a problémát: az autókat váltják le. Az elmúlt három évben két bajnoki címet hozó i30 N TCR helyett a vadonatúj fejlesztésű Elantra N TCR kap lehetőséget a bizonyításra. "Versenyzőként soha nem akarnék abba a helyzetbe kerülni, hogy kapom a fizetésemet valamiért, de mindegy hányadik helyen végzem" - fogalmazott Michelisz Norbert."Én most vagyok a legjobb éveimben, most vagyok motivált, most van lehetőségem bajnokságokat nyerni, és harcolni akarok ezekért. Amint nyilvánvalóvá vált, hogy erre a Hyundai Motorsport kötelékében továbbra is esélyem nyílik középtávon, nem maradt több kérdés. Sok mindenen keresztül mentünk már együtt, voltunk a csúcson és a mélyben is, büszkén folytatom az utat ezzel a csapattal.”[/i]
Hirdetés
Az autóról is beszélt: „Tavaly lényegében az első tesztektől vezettem az Elantrát. Fejlesztőpilótaként vettem részt a projektben, így magamért is dolgozhattam. Összességében tettünk apró előrelépéseket, de nem ugrásszerűeket, hiszen az előző is egy nagyon magas szintű és a mai napig versenyképes konstrukció volt.” A WTCR 2021-es évada nyolc versenyhétvégéből áll majd, és június 3-5-én a németországi Nürburgringen kezdődik. Hazánkban augusztus 21-22-én versenyeznek majd, a Hungaroring az utolsó európai helyszín lesz, az idényzárót pedig november 19-21-én Makaóban rendezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?