Baleset és különdíj a Shell Eco-marathonon

Shell Eco-marathon, különdíj a kecskemétieknek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különdíjat kapott a GAMF csapata a hétvégi Shell Eco-marathonon, ahol 2277 km/literes teljesítményével új magyar rekordot állított fel.


A legfontosabb előrebocsátva: a kecskemétiek kategóriájukban neves nagy nyugat-európai egyetemeket megelőzve a 4. helyezést érték el úgy, hogy az utánuk következő legjobb közép-kelet európai csapat, egy lengyel egyetem csupán a 27. lett, kevesebb, mint 600 kilométeres teljesítménnyel. A GAMF tavalyi járművének karosszériáját felhasználó kecskeméti Kandó szakközépiskola az akkumulátoros autók 12 csapatból álló mezőnyében újoncként a 6. helyet szerezték meg. A tavalyi versenyen, Lausitzban a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata Megaméter nevű járművével újoncként több mint 1200 kilométerrel javította meg a magyar rekordot. Az 1588 km-es teljesítménnyel akkor nyolcadikok lettek, de már néhány hónappal később a jármű továbbfejlesztésével egy finnországi versenyen sikerült 1941 km/literre javítani az eredményt. Az idei Shell Eco-marathonra az egyetemi csapat teljesen új járművet épített, mert tagjai úgy ítélték meg, hogy a tavalyi járműben már nincs meg a csúcsjavítás lehetősége: a karosszéria ugyan nagyon jól sikerült, de a motor továbbfejlesztésre szorult. Az új motor az előzőhöz hasonlóan négyütemű, felülvezérelt és felülszelepelt, injektoros benzines, a korábbi léghűtés helyett azonban most vízhűtésesre voksolt a csapat, a kád alakú égéstér helyett pedig félgömb égésteret alakítottak ki a hengerfejben. Javítottak a légellenállási értékeken is: az előzetes számítógépes vizsgálatok alapján az új járműnek mintegy 25 százalékkal kisebb a légellenállása. A Megaméter II-be a korábbi mechanikus kormányműnél könnyebb elektronikus szervokormányt építettek be.
Hirdetés

Jól indult a verseny a kecskeméti csapat számára, hiszen 2277 km/literes eredménnyel már az első körben sikerült túlszárnyalni a tavalyi rekordot. Az öt próbálkozás közül az ötödik kör tűnt a legbiztatóbbnak, de aközben baleset érte a járművet. A versenyen résztvevő újságírók lehetőséget kaptak, hogy a Shell által biztosított járművekkel maguk is „bemerészkedjenek” a versenypályára. Egy ukrán újságíró azonban figyelmen kívül hagyta az előzési szabályokat, és nekiütközött a kecskeméti járműnek.
A versenybíróság által megítélt plusz kört azonban a csapat már nem tudta kihasználni idejének javítására, mert a Megaméter-II sérüléseit nem tudták rendbe hozni, így az első kör eredményével, a 2277 km/literes teljesítménnyel zárták a versenyt, amely kategóriájukban a 4., a prototípus összesített versenyben pedig az 5. helyre volt elegendő. A kecskeméti jármű kiemelt figyelmet kapott a versenyen – meséli Bagány Mihály főiskolai tanár. A Megaméter-II boxja állandóan tele volt az érdeklődőkkel, közöttük a többi versenyzőcsapat tagjaival. A jármű nemcsak esztétikailag, hanem műszaki megoldásait tekintve is kiemelkedett a mezőnyből.
A kategóriában nevezett 60 jármű közül a negyedik helyet szerezte meg a csapat, de ennél sokkal nagyobb elismerés, hogy a hét különdíj egyikét is megkapta a Megaméter-II, amely az ergonómiai, esztétikai és az anyagválasztás területén megvalósított innovatív tervezési megoldásokat és a műszaki kivitelezés mérnöki teljesítményét jutalmazta. A hét különdíj közül néggyel a műszaki megoldásokat díjazták, további három különdíjjal a legjobb marketinget és a leglelkesebb csapatot ismerték el, de különdíjat kaptak a legpechesebb csapatok is.
Szintén kiemelkedően szerepelt a versenyen a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola csapata. Ők a GAMF csapat tavalyi járművének karosszériájába építettek elektromos motort. Ebben a kategóriában 12 csapat versenyzett, a kecskeméti középiskolások 317 km/kWh teljesítménnyel újoncként az előkelő 6. helyezést szerezték meg.
A kecskemétieken kívül magyar csapatnak – sajnos – nem sikerült értékelhető teljesítményt nyújtani a versenyen, a győriek, az óbudaiak és a pécsiek el sem tudtak indulni járműveikkel. A csapat a versenyteljesítmény alapján meghívást kapott Olaszországba, egy energiatakarékos járművekkel foglalkozó konferenciára, ahol nyilván meghallgathatják majd a versenyt 1 liternyi benzinnel 3688 kilométer megtételére képes Micorjoule tanulmányával megnyerő francia csapat titkait is.
Partnerünk, az AutoPRO cikkében[/url] elolvashatja, hogy miként élte meg a Megaméter II sofőrje a verseny közbeni ütközést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 15:21
    Permalink

    Én csak pozítívumot olvastem ezekről az emberekről itt a cikkebn végig dicsérik őket így nem értem ez hogy teheti valakinek tönkre a több éves munkáját 😀

  • 2017.10.31. at 15:21
    Permalink

    Tisztelt Szerző!

    A tájékozatlanságával sajnos nem csupán önmagát, de a magyar csapatokat is minősíti.

    Elképesztő, hogy egy felületesen megírt cikkben szereplő lebecsmérlő szavak pillanatok alatt tönkre tudják tenni évek munkáját, főleg úgy, hogy nem is fedik a valóságot.

    Tisztelt Katona Mátyás arra szeretném kérni, hogy nézzen utána a valós eredményeknek és e csak találgasson.

Vélemény, hozzászólás?