Beáll a sorba

Hegyi teszten a Hyundai i30 egyterű

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Profi kémfotós kapta lencsevégre a Hyundai kompakt egyterűjét az Alpokban, természetesen gondosan álcázott külsővel.


A dél-koreai Hyundai is szeretne kihasítani egy szeletet abból a tortából, amiből a kompakt egyterűek gyártói lakmároznak, ezért viharsebességgel készül az i30 alapjaira épített, alkalmasint hétszemélyes családi modell, amely az előzetes információk szerint jövő év elején fog bemutatkozni. A jelenleg még fejlesztés alatt álló típust az Alpokban kapták lencsevégre hűtés- és fékteszt közben, a szokásoknak megfelelően gondosan álcázott külsővel, így nem tudni, hogy a 2008-ban megvillantott HED-5 „i-Mode” koncepció izgalmas részleteiből mennyit vettek, vagy inkább vehettek át a tervezők. A motorokkal kapcsolatban biztos befutónak mondható az 1,6 literes benzines, illetve az új 1,7 literes, 115 lóerős common-rail dízel – utóbbi 255 newtonméteres forgatónyomatékkal, valamint csekély, 139 grammos kilométerenkénti szén-dioxid kibocsátással hívja fel magára a figyelmet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?