Bemutatták a Lada újdonságát, de még két évet várunk rá

Lada Projekt R90 – a Dacia Logan újjászületése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egészen biztosan nem fogják az Unióban forgalmazni a Lada R90-est, az ugyanis nem teljesíti majd a 2012-től érvényes törvényi előírásokat.

A jövő év végétől törvény írja elő, hogy az Európai Unióban eladott új személygépkocsikban benne kel lennie az elektronikus menetstabilizálónak, mert ez egy olyan aktív biztonsági eszköz, amelyekkel rengeteg balesetet meg lehet előzni. A most készülő Dacia Logant csak jelentős költségekkel lehetne megfeleltetni ennek a törvénynek, ezért a Renault konszern inkább úgy döntött, elkészíti az autó második generációját Európa számára. A Romániában feleslegessé váló gyártószerszámokat nem dobják, hanem házon belül hasznosítják, és átszállítják azokat Oroszországba, ahol a szintén Renault fennhatóság alá tartozó Lada gyárban fogják őket használni. Projekt R90 – ez a hivatalos neve az egész folyamatnak, amelynek a végén egy olyan autó áll majd, amelyről korábban már hírt adtunk, és most hivatalosan is bemutatták a Moszkvai Autószalonon. Előreláthatólag csak a kombi karosszériát – személy- és teherautó változatban egyaránt – fogják átvenni az oroszok, Granta néven ugyanis saját ötajtós- és lépcsős hátú kisautót készítenek. Az R90 esetén minimálisak a változtatások, mindössze a lökhárító formákat módosítják az eredetihez képest, még az 1,6 literes benzinmotorhoz se nyúlnak, ahogy megtartják a kétféle, öt és hétszemélyes belső kialakítást is. További információk a R90-nel kapcsolatban a gyártás 2012-es megindulásához közeledve lesznek, azaz még bőven van időnk szokni a gondolatot, hogy a Lada levetett Daciát fog gyártani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 02:44
    Permalink

    Ez a legnagyobb baj a Ladával.A koncepcióautóikból nem lesz semmi(.Pedig nagyon szép autókat tudnának készíteni,pl.Concept C.Szerintem azzal a designnal Európában is versenyképes lehetne(újra) a gyár.De levetett Daciával???Valljuk meg őszintén,a legutóbbi Ladák pont a külső miatt nem voltak igazán kelendőek nálunk sem.Meg persze túlárazottak,annyi pénzért kevesen választják,számtalan más márkájú autót lehetett annyiért vagy olcsóbban is venni.Valahol 2millió környékén lenne a reális áruk ezeknek az autóknak,nem 2,8.Ez csak a személyes véleményem.Azért remélem,nem csak az üzleti érdek lesz a legfontosabb és nem csak a franciák fognak diktálni.Csak egyszer mernék a saját elképzeléseiket megvalósítani,sokan visszapártolnának a márkához.

Vélemény, hozzászólás?