Bírság helyett durvább szankció az utólagos xenon-fényért

Xenon fényszóró utólag – közútra felejtős

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tömegével lehet találkozni az utólagosan beépített xenon lámpákkal, pedig a Közlekedési Hatóság hadjáratot folytat ellenük.


Nem kétséges, hogy erősebb fénye, és a napsütéshez közelebbi színhőmérséklete miatt a Xenon fényszóró a hagyományos, Wolfram-szálas halogénnél kellemesebben, ráadásul szélesebb sávban világít, ezért éjszakai vezetésnél akár még közlekedésbiztonsági szempontból is sokat érhet a modernebb, úgynevezett gázkisüléses világítórendszer. Ugyanakkor pont ezen okból, azaz a biztonság miatt nagyon nem mindegy, hogy az erős fénycsóva miként világít, hiszen ami a sofőrnek alapvetően előny, az rosszul beállított lámpa esetén a szemből jövőnek fokozott hátrány, őt ugyanis vakítani fogja intenzívebben az izmos fény. Ennek kiküszöbölésére a Xenon fényszóróval felszerelt autók számára kötelező az Európai Unióban (és a hazai szabályzás szerint is) az automatikus szintszabályzás és az automatikus mosóberendezés, továbbá az is alapkövetelmény, hogy Xenon izzót csakis az ilyen fényforrás számára kialakított világítótestbe szabad építeni. (Ezt a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet szabályozza.) Az előírásból következően a HCR, HC, HR, stb. jelzésű fényszórókban csakis halogén izzók (H1, H3, H4, H7, stb.) használhatók, mivel e fényszórók csak a típusra előírt izzókkal képesek maradéktalanul teljesíteni a megvilágításra vonatkozó követelményeket.

Az izzószál helyett Xenon és egyéb nemesfémeket tartalmazó gázzal töltött gömböcskéjében a gőzt 20-25 ezer voltos feszültséggel kisütő (innen a név: gázkisüléses) fényszóró része a nagy feszültséget előállító trafó is, illetve a foglalat-átalakító, így akár néhány tízezer forintból és akár néhány óra alatt is átszerelhető egy autó xenonossá, de szerintünk fölösleges belevágni. Műszaki vizsgán ugyanis vélhetően könnyedén szúrják ki, s noha a rendőrök leginkább csak a gyárilag Xenonlámpa nélkül forgalmazott idősebb példányoknál szokták megállapítani az utólagos tákolást, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közúti ellenőrzői már a szintszabályzó meglétét is ellenőrzik. Utóbbit sem kunszt megállapítani (például használtautó vásárlásnál), ha bekapcsoláskor nem liftezik le-fel a fénycsóva, akkor biztosan nincs meg az utólagosan csak vagyonokért (több százezer forintért) beépíthető, az első futómű alsó és felső lengőkarja közé beépített, szenzorokat, vezérlő elektronikát és a hozzá passzoló fényszórót tartalmazó rendszer. Ha esetleg cserélik is a fényszórót (utángyártott, Xenonosra), abban nem mindegy, hogy milyen E-jelölés szerepel, a legtöbb ilyenen ugyanis csak annak a vizsgálati eredménye látható, hogy kompatibilisek az autók elektronikai rendszereivel, ám nem annak a tanúsítása, hogy ezek használható Xenonlámpák lennének – a közlekedési hatóság emberei pedig tudni fogják a kódokat.

Noha bírságot sem a Rendőrség, sem az NKH nem ad, utóbbi szerv saját jogköréből adódóan veszi el a rendszámot és irányítja az autót műszaki vizsgára, a Rendőrség csak feljelentést tehet, melynek eredményeként az NKH rendeli el az időszakos műszaki vizsgát, melynek díja 16 290 forint. Számíthat arra az autós, hogy itt a szokottnál szúrósabb szemmel ellenőrzik majd autóját, mintha csupán az érvényességi idő meghosszabbítása miatt jelent volna meg. Az NKH egyébként nem csak az autókat, a kereskedelmi egységeket (autósboltokat, nagyobb áruházakat) egyaránt ellenőrzi, a megfelelő tanúsítványokkal nem rendelkező Xenon-szettek csakis a „közúti használatra nem alkalmas” címkével kerülhetnek forgalomba. Az előre gondolkodó boltok pedig a számlára is ráírják ezt, ugyanis baleset esetén vizsgálható, hogy okozott-e vakítást a nem megfelelő Xenon-fény. Amennyiben igen, az autós és akár a forgalmazó egyaránt bírságra számíthatna – ám (ahogyan az ködlámpás Szívató-bejegyzésünkben is olvasható a hozzászólásokból) sokak szerint hibásan a használatért még nem jár bírság, csak a már ismertetett egyéb szankció, azaz a vizsgára kötelezés. Szerintünk ez is épp elegendő lenne, gyakoribb ellenőrzés esetén, manapság ugyanis információink szerint heti 1-2 esetnél többet nem szúr ki a rendszer, így minden autós tudja, sok szabálytalan, fölöslegesen vakító kamu xenonos autó fut útjainkon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Nagyon kevesen oldják meg normálisan. Elég megnézni, hogy sok autón, a nappali menetjelző, hogy van megoldva. A legtöbb esetben, a xenonokat is hasonló szakszerűséggel szerelik, sajnos.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Nem értem, miért ilyen negatívan állnak az utólag beépített xenonhoz. Nem csak a hatóság, hanem az autós társadalom is. Az a helyzet, hogy haladni kell a korral. Az tény, hogy az eredetileg h4-es, vagy h1, h7 izzóval szerelt de bordás üvegű fényszórókkal soha nem lehet elérni a kötelelzően maximális 1 luxos vakítási értéket, mert ezek a fényszórók, akárhogy is fűrészelik, sosem tudják azt teljesíteni. Azért mert nem olyan a felépítésük. Ráadásul ezek a lámpák egy 15-30 éves autón már erősen szét vannak égve belülről az izzók hőjétől, és a vak tükör miatt tök mindegy is, milyen fényforrás kerül bele, mert nem világítja meg jobban az ÚTTESTET, csak a szembejövők arcát, ráadásul ködben jelentős saját vakítást okoz xenonnal. Ezeknek a lámpáknak a nagyrésze idős, olcsó autókban van, kivéve az OT-seket, de ők úgysem raknak bele xenont… egy A vectra, vagy F astra, esetleg egy golf viszont baromira tud vakítani, de nem világít jobban, legfeljebb kicsit csak. De ha a tulaj a xenon készlet helyett venne 2 új utángyári lámpát, akkor valszeg jobban jönne ki anyagilag is, vagy ugyan úgy, hiszen ezeknek az új lámpáknak az ára 5-6 ezer fornt körül van, vagy legyen 12. De legalább onnantól a növelt fényerejű halogénekkel remekül világít, és nem vakít, ha beállíttatják megfelelően a beépítés után. Azonban vannak olyan tükrös lámpák, és projectorok, amikbe simán bele lehet tenni a xenont, mert jó beállítás mellett nem vakít. Ott van, hogy a renault lagunában, vagy a volvokban is van sima tükrös lámpákban gyári xenon…Akkor biztosan megoldható utólagos xenonnál is, hogy ne vakítson. Szóval nem lehet ezt így kijelenteni, hogy minden utólagos xenon vakít, meg rossz. Ez egy baromság. Vannak utólagos kiegészítők is, amikkel meg lehet oldani az automata magasság állítást, ez 25-50 ezer ft plusz kiadás, és egy utólagos mosó is kb. 6-9 ezer. De aki ezekre sajnálja a pénzt, az inkább ne tegye be a xenont. Mert nem veszi a fáradtságot arra, hogy normálisan megcsinálja a rendszert. Ha pedig gagyizik, akkor meg is érdemli, ha megbüntetik érte. Aki viszont normálisan megoldja, azt miért kell piszkálni?

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Kedves benent!

    Kész szerencse, hogy az Ön által leírtak nem tartalmaznak demagóg általánosítást.
    Engedje meg, hogy megkérdezzem: ha Önnek kiég az egyik xenon izzója, akkor kicseréli az egész rendszert, lámpatesttel együtt? Nem semmi… Akkor biztosan a BMW szerviz is elront valamit, amikor forgalmaz D2R és D2S típusú xenon izzókat a gyári cseréhez. De lehet, hogy Önnek még nem volt szerencséje BMW szervizben járni, csak beleül és vakuzgat…

    Nem mellesleg: Ön mit tenne, ha a gyári szintező elromlik és az alsó állásában marad? Lekapcsolt világítással bekullog a szervizbe az éjszaka leple alatt? Vagy azt felkapcsolva hagyva tűri a vakuzgató márkatársainak balesetveszélyes magatartását?

    Csak gratulálni tudok a lenti eszmefuttatásáért…

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Takács Úr!

    Amit leírt, egy nagy demagóg általánosítás, rengeteg téves információval. Nekem gyári bi-xenonos autóm van, automata fényszóró állítással, mosóval.
    Először is: az automata mosó nagyon gazdaságosan használja a mosófolyadékot, speciális fúvókákon át spricceli a vizet, tehát ép eszű ember nem ragasztja le, maximum csak ha rossz a rendszere, bár érdemesebb javíttatni!
    Másodszor: Ezek szerint még nem volt szerencséje pl: X5-ös BMW-t vezetnie. Nagy kár! Mert nem írna ekkora marhaságot, hogy a kocsi elé kell teljesen lefordítani a lámpáját. Ennél az autónál speciális lámpatest kialakítással, foncsorokkal, derítésekkel oldják meg a tökéletes világítást, ezek az autók egyáltalán nem vakítanak…
    Harmadszor: A H7-es izzó ára jelenleg kb. 3-4000 Ft körül mozog, míg egy xenon ha elfárad, a legolcsóbb csere is (mivel kompletten kell lehet csak cserélni, külön az izzót nem) típustól függően 250.000 – 1000.000 Ft körül van. Azt hiszem, még ha havonta is kellene cserélnie (ezt kétlem), akkor is gazdagon megéri egy H7-es rendszer.
    Negyedszer: Sok autót vezetek munkámból adódóan, és rengeteg halogénes autót vezettem, aminek kiválóan világítottak a lámpái, és tökéletes látást biztosítottak az esti közlekedéshez, csak mondjuk mosni kell őket, és azzal a kis tekerentyűvel ott a jobb oldalon be kell manuálisan állítani a magasságát. Ez nem mentség arra, hogy elvakítson engem szemből jövet egy kínai utólagos Xenonos autó. Ha nem lát valaki a gyári lámpájával, akkor az valószínűleg bepárásodott, matt lett, ezért cserélni kell a lámpaburát, nem pedig erősebb vakító izzó kell bele.
    Valóban divat mostanában, hogy minden 3-ik autó lámpája hiányosan világit, és egyre több autós van, akinek össze-vissza világít a lámpája. Erre egy módszert szoktam alkalmazni:
    Akinek zavar a rosszul beállított lámpája, vagy vakít a gagyi xenonja, arra rátolom a Bi-Xenon vakut. Először villantok, aztán ha nem állít rajta, rátolom folyamatosan. Garantáltan beleég a feje a fejtámlába.
    Lehet próbálkozni…

    • 2017.12.28. at 06:54
      Permalink

      Hatalmas nagy tévedésben van, hogy a gyári D2S és D1S xenon izzókat csak szettben lehet kapni… Volt bmw-m, audim gyári bi-xenon lámpával, 10-50.000 ft-ig lehet hozzá kapni izzót, és nem tart tovább a művelet mintha h7-es izzót cserélne! A lámpamosó meg csak a vizet fogyasztja 😉

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Azért néhány dolgot nem árt megérteni, aki nagyon ellenzi a xenon-t.

    Az első legeslegfontosabb, hogy olyan autóba, amit gyárilag nem szereltek xenonnal abba nem lehet szabályosan beszerelni. Ha valaki 1 milliót fizet, akkor sem. Ez benne van a szabályozásban. Azért ez milyen dolog már? Ha minden feltételt tudnék teljesíteni, akkor sem tehetem meg….. De ha avalaki tud olyat, ahol beteszik nekem egy 206 SW-be teljesen szabályosan az nyugodtan szóljon, mert kifizetem.

    1.: Én sem pártolom azt, aki öreg elkopott H4-es foglalatos foncsorba belerakja a xenongázos izzókat, felállítja az égbe, mjad engem is xarrá vakít. Ezt büntetném továbbra is.
    2.: Aki veszi a fáradtságot és normálisan beszerelteti, azt nem kellene piszkálni. Viszont hiába veszem meg a vetítőlencsés foncsort, attól még az a jelenlegi szabályozás mellett teljesen szabálytalan.
    3. Akinek már volt fényszórómosós autója (legalábbis olyan, ami magasnyomású, tehát ami elő van írva a xenonhoz), az tudja, hogy az első dolog amit leköttet az ez, mert két karmozdítás után elnyomja az összes mosófolyadékot, és utána nem mosat semmit.
    4.: Egy magas kasztnis autón, mint pl. egy x5-ös, vagy annyira le kell állítani, hogy nem lát vele az ember semmit, vagy vakít, amikor elmegy mellette a másik auós. Egyszerű dolog. Ha magasan van a lámpa, hiába világít lefele, akkor is beleesik a szembejövő szemének vonalába….
    5. Ami még egy óriási előnye a xenonnak, és nem beszéltünk róla, hogy egy izzó évekig működik. A normál, főként h7-es izzók eleve halálra vannak ítélva, ugyanis olyan vékony az izzószál, hogy ha jó úton közlekedünk, akkor is 2-3 havonta cserélni kell. Ami még önmagában nem is nagy dolog, de az autósok fele nem veszi észre, kancsalon jár, és főleg ha rossz utakon megy az ember, és azért Magyarországon azért találni még ilyen helyet 🙂 , akkor akár hetente is lehet cserélgetni.

    Egyébként ez az egész ugyanolyan sztori mint pl. a pótféklámpa. Amíg nem széria tartozék, addig aki nem a gyárít használja, megbüntetik, mert így lehet lóvét beszedni, meg úgyis csak ilyen utcai tuninghuligánok szerelik be, akiknek az a jó, szép kék, meg tesztszik a csajoknak. Majd ha a LED előre tör, akkor a xenon széria lesz, így majd senkit nem fog vakítani.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    értem én hogy a szabályokat be kell tartani és nem megmagyarázni akarom hogy nem döglött a ló, csak alszik, viszont:

    Ha a megfelelő izzót teszem be esetleg annak a fényereje 90%-kal nagyobb mint a gyári 55/60-as izzónak az helyes,, hiszen 55/60-as van benne hiába vakítja sz@rrá a szembejövőt, viszont egy utólagos xenon az nem helyes..Faternak a B Corsájába egy utólagos xenon van benn, de ha jött szembe sosem vakított, viszont esőben is és sötétben is tisztábban láttam.Az automata állítás is idiótaság, a többi lent leírt dolog miatt.Bőven elég a kézi magasságállítás, azt is mindenki maximumra felfele állítja.Nem is értem ezek okán az is minek.
    Dettó a fényszórómosó.Mit mos le ha ráspriccelek az üvegre?Az enyémen is van, de xart sem ér.
    Amúgy meg ha egy utólagos xenon miatt vizsgálatra rendelik a kocsit, 10 perc alatt visszaalakítható (műszakira fater is visszateszi a rendes égőket), és ahogy lentebb írták ha semmit nem találnak a kocsin fizetni sem kell.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Kedves arni! Igazad van sok a gagyi xenon,de azért ne feledkezzünk meg a sok,nagyon sok rosszul beállított lámpáról ami saját becsléseim szerint minden ötödik autónak keresztbe kasul világítanak a lámpáik neked ezt tudnod kell! és beszélhetnénk még a kettőből egy világít,a kettőből kettő nem világít,helyzetjelzővel közlekedők,a tompított nem világít akkor tálvolsági fénnyel közlekedőkről,de van akinek hátul sem világít semmi és a legjobbak akik sötétben is látnak!
    De engem már vakított gyári xenon is(azt is be kell állítani gondolom)
    Szóval azokat kellene cseszegetni akinek nem megfelelő a lámpabeállítása nem kiszemelni egy réteget bűnbaknak.Az enyémet belőttem frankón(még a káros fény szóráson is csökkenttem) Az autóm ültetett (tudom az sem szabályos) mégis sokkal jobbak a menet tulajdonságai de emiatt is kevésbé vakít és egy kissé lejjebb is van állítva ezért senkit nem zavar ennyi.Én meg látok.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    milyen pick up-ra gondolsz? mert nézzünk egy példát. engem speciel nem vakított az x5-ös xenonja amikor jött velem szemben. igaz nem pick up, de neki is magasan van a lámpája.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Beszél itt mindenki, hogy a gyári xenon a jó csak, a többi meg vakít…
    Akkor áruljátok el nekem, hogy egy pickup gyári xenonnal nem fog vakítani ???
    Dehogynem, mert nekem kocsiban ülve majd’ fejmagasságban van a lámpája és ha függőlegesen világítana lefelé max akkor nem nyomná pont a szemembe!
    De ugye annak szabad vakítani, mert az gyári….

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    vetítőlencsés fényszóróban nem vakít a xenon, mert fókuszálja a fényt, viszont a normál fényszóróban mindenfelé szórja, nincs mi fókuszálja és ez a rossz. engem is vakít a nem gyári xenon, de másképp kellene szabályozni. az automata magasságállító meg nem tudja olyan gyorsan állítani, hogy minden kis gödörre jól reagáljon.
    hétfőn este apu autójával mentem megállított a rendőr és belekötött a gyári xenonba (astra H). tegnap ugyanúgy megállított a rendőr, de nem én vezettem hanem apu és neki nem szólt. akkor nehogy már azt mondjuk hogy a xenonra mennek. ha fiatal vezeti az autót akkor azt büntetik és piszkálják, ha 56 éves akkor azt nem. jah a vicc hogy ugyanaz a rendőr volt.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Egyszer, beszéltem egy csókával, akinek M5-ös BMW-je van. Egy szembe jövő autóról leesett valami és összetörte az elejét. Azt mondta, hogy szerencsére, a fényszórók megmaradtak, mert 1 milla a pár.
    Nekem, B-s Vectrám van, nem xenonos. A gyári, xenonos fényszórónak 260.000 darabja.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Nekem is (bi)xenon lámpám van(gyári), de nekem se mozog fel-le mikor bekapcsolom! (Opel Astra H) Ezért már többször akartak megbüntetni, pedig van lámpamosóm is! Azt mondták nem gyári! A nappali menetfényem(led) az nem gyári, arra nem szóltak eddig semmit…

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Nagyon helyes, büntessék csak az utólagos xenon-t, nem egy nem kettő vakított már el kegyetlenül és igenis balesetveszélyes ha szemből jövőt elvakítja, meg kell érteni ha egyszer valamit nem lehet akkor nem lehet!!!!!!!!!!!

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Ennyi erővel annó nagyapáink szemét is kiégette a tungsram, mikor még az olajlámpás lóbálódzott a szekéren. Ahelyett hogy előre néznénk inkább butábbnál butább szabályozásokkal lebutítjuk magunkat

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Az, hogy a xenon izzót azért kell így szabályozni, mert erősebben világít, vagy mert vakít az egy rohadt nagy kamu. Egy 206-osba volt nekem is beszerelve, de megfogtak vele. Nem bűntettek meg, csak megkértek, hogy vegyem ki, hát kivettem. De egyáltalán nem értek vele egyet. Nagyon sokat vezetek, és ezért rakattam be szervízben, normális izzókat belerakva, normálisan beállítva. Miután nekem fontos, megpróbáltam utánajárni, hogyan lehetne mindezt szabályosan átalakítani, de a válasz az, hogy sehogy. Megoldható a fényszóró mosó berendezés (kb1000ft), az is, hogy vetítőlencsésre (projektorosa) cseréljem az egész foncsort (ez a leghúzósab, de még így is megvan max 50000 ft-ból) , viszont az automata szintszabályzást már sehogy nem lehet kivitelezni. És nem azért, mert ez valami hihetetlen űrtechnikai megoldás, hanem azért, mert a gyártók úgy alakították ki a szoftverrendszerét a kocsiknak, hogy ha abba eredetileg nem xenon izzót raktak, akkor ezt az egységet soha ne lehessen utólag beszerelni. Megjegyzem, hogy egyébként ennek a szintszabályzásnak semmi értelme. Mert pl. ha megyek egy rossz úton, mire a szintszabályzó megmozdul, addigra már rég elhagytam a gödröt. Annyira gyorsan meg egyszerűen nem tud reagálni, mint ahogy kellene. Esetleg ha egy marha nagy hegyen mész felfele, akkor ér valamit, de akkor meg tök mindegy, mert mindenképp vakítja a szemből érkezőt még a sima halogén is… Szóval ez nem szól semmi másról, mint arról, hogy minél több pénzt szedjenek be mindenkitől. És ez vonatkozik a gyártókra is, mert ha ilyet akarsz gyárilag több százezer forint, pedig semmi nagy kunszt nincs benne. JAh? És még valami. Rengeteg olyan kocsi van, ami közép, vagy felső kategóriás, nem gyári xenonnal szerelt, de nyugodtan használja, mert pl. egy 407-esben tuti nem kezdenek el vizsgálni az út szélén, hogy az utólagos, vagy gyári xenon, hanem elfogadják tényként….

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Én is ilyen halogén izzót használok,teljes megelégedettséggel.Nem drága,nem kéken világít,és a sima halogénhez viszonyítva még nappal is fehérebb a fénye.És nem b.sztat érte senki.Én xenon szetten nem gondolkodom,G Astrám van,lehet,sokba kerülne az egész,év amúgy sem tervezem sokáig megtartani az autót.De ha még évekig megtartanám,akkor lehet.Egyébként ha vissza emlékszünk,régen büntették a harmadik féklámpát is,ma meg már kötelező tartozék az újan forgalomba helyezett autókon,és szerintem hasznos nagyon.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    A hagyományos halogén izzóhoz képest, jelentős előrelépést jelentenek azok a halogén izzók is, amelyek kék burával rendelkeznek. Ezen kívül, biztosan más különbség is van, de annyi látszik, hogy sokkal hidegebb, fehérebb fénye van. Régóta ilyet használok és sokkal jobban lehet vele látni, mint a mezei halogén izzóval.

    Nyilván, ez még messze nem tud annyit mint egy xenon, de olcsóbb és a rendőr sem köthet bele, mivel E-jelzés is van rajta.

    Egyébkén, én is tervezem egy xenon szett beszerzését.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Freddie is normálisan gondolkodik a két kivilágítatlan kerékpáros kivédése a legjobb érv mellette.
    És abban is igaza van,hogy nem azért van mert “villogni” szeretnénk,hanem mert egyszerüen jobb mondjuk egy optikás lámatestben még jobb lenne.
    Szerintem annyiban van igazuk,az ellenzőknek,hogy ha vakít akkor nem jó,de aztán itt vége is az ellenérveknek,de mint korábban írtam akkor ez (hogy ne vakítson)mindenkire vonatkozzon,ja és aminek világítania kell az világítson nehogy egy autót motorosnak nézzek…

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Arról nem is beszélve, hogy nekem 3 éve van benne xenon és eddig 2 kivilágítatlan kerékpáros köszönheti ennek az életét, mert így is az utolsó pillanatban vettem őket észre(egri szerpentin vasárnap éjjel kóválygott az úton részegen, ha ott az erdőben normál lámpával megyek, esélyem sem lett volna)Ezek nem légbőlkapott sztorik, velem történt meg. Viszont olyan balesetről még nem hallottam, hogy a xenon miatt valaki összetörte magát. A másik: azt az embert, aki szintén xenont használ nem zavarja a másik ilyen lámpája(legfeljebb ha nagyon felfelé világít, de akkor a halogén zavaró). Hegyimenőke pedig leírta az igazat: “Ennyit had legyek szabálytalan én is” Lehet káromkodni, de nem azért tesszük be, hogy másnak rossz legyen, hanem azér mert mi is szeretnénk látni. Bevállaljuk az esetleges büntetéseket is, tisztában vagyunk a helyzettel. Majd arra leszek kíváncsi, amikor néhány év múlva azzal lesz az embereknek baja, hogy az öreg halogénes kocsit nem látta elég messziről…

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Azt hogy mit szerelek az autómba és azért én milyen szankciókra számíthatok az had legyen az én bajom,mi köze ehhez az autó ellopásának és a rendőrség hozzáállásának???
    Eddigi példa jól mutatja,hogy ezzel a jól(!)megoldott utólagos xenon beszereléssel nincs különösebb probléma,nem zavar senkit,és a rendőr sem állított meg emiatt másért igen….
    Csak próbálunk haladni a korral nemcsak a sokmilliós autók láthatnak jobban ,mi is vagy ez kiváltság?
    Sőt,hogy jobban fölbosszantsalak a hátsó lámpám ledes a fék,és a helyzetjelző és az irányjelző is az nem zavar senkit?Szereljem ki azt is?De még mindig azt kérdem miért mi vagyunk csak a bűnösök?
    Akik hónapokig járnak olyan világító berendezéssel ami a verebeket világítja vagy csak az egyik lámpája világít,és aki fények nélkül közlekedik azokkal mi van?Az ugyanolyan balesetveszélyes mint a rosszul beállított gagyi xenon. De folytathatnám még azzal is,hogy némelyik autó lámpateste ugye a maiaké szinte mind műanyag,a sok karctól olyan,gyenge fényt produkál mint egy sima helyzetjelző.az enyém még üvegbúrás és karcmentes. Az egyik kollégám autójával hazavitt este és mikor a sötétben elindultunk megkérdeztem:nem kapcsolod föl a világítást?föl van válaszolt ja???Ennyi a különbség szóval én nem veszem ki amíg nem kényszerítenek rá
    Egyszerűen nem érzem úgy,hogy bűnt követek el.Olyat nem is használnék amit nem tartok jónak!
    Ennyit had legyek szabálytalan én is.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Lehet, hogy kicsit magas az alapbeállítás.
    Ha nem találnak hibát a járművön a vizsga során akkor a berendelt jármű vizsgálatáért ne kell fizetni. Ha viszont hibás-átalakított, akkor vizsgadíj köteles és érvénytelenítik a forgalmit! Helyesen!

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    kiegészíteném a cikket. nem mindegyik gyári xenonos autónál liftezik fel-le a fénycsóva amikor felkapcsoljuk. (Pl. Opel.) A vicc az egészben, hogy a családban 2 gyári xenonos autó van, és már nekünk is szóltak, a rend éber őrei, hogy vegyük ki az utólagos xenont az autóból.
    😮
    Csak mellékesen megkérdezem ha beidéz vizsgára és nem találnak semmit akkor ki fizeti a révészt???? Ha szerencsétlenebb hetem van akkor akár négyszer is beidézhetnek vizsgára??? Az barátok között is majdnem minimálbér. Akkor mi ez ha nem lehúzás?

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Remélem utólagos xenonosok, hogy ha ellopják a járgányotokat, akkor is így gondolkodtok és nem reklamáltok ha a rendőrség nem keresi miattatok a járgányt! Nálatok valószínű a jog csak akkor fontos, ha számotokra előnyös! Fizikai, illetve lámpaszerkesztési okai vannak annak, hogy a nem gázkisülése fényforráshoz tervezett lámpába nem a megfelelő izzót teszik akkor vakít! Ugyanis a szórt fény erőssége többszöröse az eredetileg tervezettnek akárhogy állítjátok be! EZ A MIZÉRIA OKA nem a pénzbehajtás! Ha gyári lámpa fényénél nem láttok megfelelően, menjetek szemészhez! Villogni nem érdemes, mert bunkók vagytok, ez már az értetlenségből is látszik. Csak arroganciát szül minden figyelmeztetés az én tapasztalatom szerint.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Pontosan ezt akartam én is mondani. Nekem is utólagos xenon van benne, mert sokat túrázom az öreg vassal és bizony sokkal kevésbé fárasztó az éjszaki vezetés, ha látok rendesen! Nekem is jól be van állítva a lámpám, nem villognak a szembejövők. Itthon már többször próbáltak belekötni a rendőrök a lámpába, külföldön hozzán se szólt senki…
    Ez a mizéria is, mint minden ebben az országban a pénzbeszedésről szól(most hagyjuk az EU-s előírásokat, majd akkor emlegesse valaki, ha lesz rendesen mopedautó használat és nem terhelik jövedéki adóval a bioetanolt stb…) Pár év múlva úgyis minden autó xenonnal fog kijönni és senkit se fog érdekelni az utólagos xenon. Addig meg az a cél, hogy mindenki fizessen egy rakás pénzt. Régen hasonló mizérai volt a halogén izzókkal kapcsolatban is. Egyszerűen fel kell fogni, hogy fejlődik a technika. Nyílván nem fogok venni egy töbmilliós autót egy 20ezres xenon miatt. A magyar utakon meg tök felesleges a magasság állítás(ezt anno az autóklub is bebizonyította), csak annyit érünk el vele, hogy rövidebb idő alatt magy tönkre a motor benne.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Nekem is utólagos beszerelésű a xenonom és jól be van állítva a magassága eddig senki nem szólt,vagy villogott,hogy vakít,de egyébként van motoros lámpaállításom is(nem automata),és azzal simán lejjebb tudom állítani ha kell.Jobb a fénye sokkal jobban lehet vele látni nem igaz,hogy”alkalmatlanok közúti használatra”Tudom,hogy van egy-két igen gagyi xenon szinte “telibe” világít az egész lámpatest lila fénnyel azokat egyből kiszedik,utólag beépítve azok tényleg ócskák,de egy bizonyos összeg fölött már jót is lehet venni.
    Engem eddig még nem cseszegettek a rendőrök emiatt,mert jól van beállítva gondolom,persze vizsgára kiszerelem én is.Csak úgy zárójelben megjegyezném,hogy rengeteg halogénes autóban(újak is)van rosszul beállított fényszóró ami legalább olyan rossz a szembejövönek na meg ha tartósan jön mögöttem, nem beszélve azokról a kedves autóstársakról akik észre sem veszik,hogy fényszóróval közlekednek vagy éppen lámpa nélkül nem tudom melyik a veszélyesebb?
    Néhány éve még a pót féklámpa is tiltott volt most meg már gyárilag szerelik az autókba….
    Szóval én nem értek egyet az egésszel büntessenek azért,mert nincs jól beállítva a lámpatest oké az demokratikus lenne.De miért baj,hogy én jobban látok? Itt magyarországon az utak állapota olyan,hogy látnom kell az utat,hogy ki tudjam kerülni a kátyukat.Talán ha olyan utak lennének amin nyugodtan közlekedhetnénk,akkor talán erre sem lenne szükség….

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Minden rendelkezés annyit ér, amennyit betartanak,ill.betartattnak belőle. Igy hát jelenleg a cikk tartalma is, csak eszmefuttatás. Ellenörzés, korrekt nincs !!!!!!!
    Nem is lehet ! Miért ? Részint kevés a korrekt rendőr !Nemzeti Közlekedési Hatóság ellenörzése is minimális. Aztán vannak jó ügyvédek ! Nem a kispénzü,alsó kategóriás járművekbe kerűlnek be az emlitett eszközök. Továbbá konyhaszekrény méretü, kopaszra nyírt alakok alkalmazzák többségében, hát a kis rendör, mit tud csinálni.
    Megjegyzem, negyven éve használom a rokkant igazolványt, jogosan ! A mult héten kérték el először, igaz nem rendör, nem patkolóőr, biztonsági őr ! Korrekt, udvarias volt.
    Na ennyit egy rendelet végrehajtásáról. Nem csak írni kell és beszélni róla, az illetékes szerveknek, betartatni a rendeleteket, nem kampány szerüen, folyamatosan.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    De ellenőrzik! Legalább is kellene! Mindemellett kisebb a szórt fény a törésvonal felett a normális fényforrással szerelt arra tervezett lámpa esetében, Így még pontatlan beállítás esetén is jobb a helyzet. De hogy javuljon a helyzet ezért kellene közúton fokozottabban ellenőrizni. Vizsga után a szerelő általában feljebb állítja az ügyfél kérésére a tompítottat, hogy “jobban” lásson. Szerintem ez már inkább orvosi eset. Szemész – pszichiáter.

  • 2017.10.31. at 12:15
    Permalink

    Na ja! mi van az eleve magasra állított, nem működő lámpamosós és nem működő szintszabályzós és így vakító gyári xenonosokkal? mert ugye vizsgán ezt se nagyon ellenőrzi senki.

Vélemény, hozzászólás?