Csütörtökön startol a Saharun, a cél Tunézia

Tunézia egy újabb megközelítésben - autóval, de nem közúton

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Március 12-én Budapestről indul a Saharun, szaharai kaland- és navigációs rali. 30 autóval 65 résztvevő vág neki a 4800 km hosszú távnak.

Csütörtök reggel 9-kor a budapesti Lurdy Ház előtti parkolóból indul a Saharun, a szaharai kaland- és navigációs rali. 30 felkészített autó és 65 kalandvágyó résztvevő vág neki a 4800 km hosszú távnak.A negyedik alkalommal induló afrikai futam ismét Tunéziába látogat. „Legközelebb homoksivatag itt található: a Szahara csak háromnapi autózásra van tőlünk” – ismertette a legfőbb érvet Polgár András szervező annak kapcsán, hogy miért ez az ország lett a futam úti célja. Emellett nagyon fontos, hogy a változatos táj minden szempontból megfelel az indulók off-road elvárásainak. Négy nap homoksivatag, egy sóstón való átkelés, oázisok, tengerpart és a 2003-as Dakar útvonal várja a résztvevőket. Idén új szakasz lesz a második világháborúból megmaradt, Rommel, német tábornagy által kikövezett hágón való átjutás, ahol leszakadt hidat és szakadékos meredek úton 500 méteres szintkülönbséget is le kell küzdeniük a csapatoknak.
Idén a Tunéziai Turisztikai Hivatal budapesti irodája felkarolta az eseményt, és együttműködő partnerként tekint a Saharunra – tudhattuk meg Leith ben Zakour hivatalvezetőtől. Ennek keretében a futam kommunikációs és sajtós segítséget is kap, így a verseny utolsó néhány napjára a helyi média képviselői is csatlakozhatnak. A hivatalvezető reményét fejezte ki, hogy a közös munka révén 2016-ra sikerül megduplázni a létszámot.
Hirdetés
Mint azt a verseny szervezői elmondták, a Saharun verseny és kaland kategóriában indul, az utóbbi is betekintést enged a versenyfeladatokba, de nincs kiértékelés és eredményhirdetés, viszont több turisztikai elemet tartalmaz. A verseny kategóriában viszont a résztvevők minden nap GPS alapú itinert kapnak, mely tartalmazza a navigációs pontokat, a pontkeresős (geocaching) koordinátákat, de vannak átlagsebesség-tartós és "legrövidebb-út" feladatok is. A turisztikai élményt emellett a koordináta nélküli és kötelező megálló feladatok biztosítják. Utóbbinál a résztvevők bizonyos időt el kell töltsenek a megadott helyszínen. Ilyen idén többek között a Lamborghini Múzeum lesz még Olaszországban, vagy a Colosseum mintájára épített ókori amfiteátrum El Jem városában.
A verseny tisztaságát egy 2009-ben kitalált rendszer, illetve egy később továbbfejlesztett útvonalrögzítő eszköz és szoftveres kiértékelés is biztosítja. A járművek 2-3 méteres pontosságú pozícióját másodpercenként rögzíti az autókba épített egység, majd a célba történő befutáskor a járművek automatikusan egy szerverre töltik fel az adatokat. A kiértékelés során a megtett út mellett ismertté válnak a sebességtúllépések is, melyek levonásokat jelentenek vagy akár kizárást is. Az indulás mindenki számára nyitott a Saharunon, viszont mindenképpen jó terepjáró tulajdonságú járművekkel érdemes nekivágni a sivatagnak. Fontos a nagy hasmagasság, a megfelelő terepgumi és a megbízható működés. A résztvevők dupla beépített üzemanyagtankkal vagy pót kannákkal kell nekivágjanak a homokdűnéknek, mert három napig nem lesz lehetőségük tankolni. Egyéb kiegészítők is kellenek az induláshoz: kötelező a beépített tűzoltópalack, a homoklapát és a homokvas. A futamon fontos a jó kondícióban lévő hajtás, motor és elektromos rendszer is. Továbbá a megfelelő gumi és guminyomás megválasztása is jelentősen növeli a sivatag meghódításának esélyét.
Vajon milyen gumi ajánlott a sivatagba?
A szervezők AT (All Terrain) abroncsot ajánlanak az indulóknak. Ezzel a homokban és sziklás úton is jól lehet haladni. Az MT (Mud Terrain, azaz sárra kitalált) gumik nagy bütykei könnyen haladnak lefelé a homokban, könnyebb elásni az autót. A homokban való haladás feltétele a minél nagyobb felületű gumi, ezért a résztvevők a szokásos 2,2-2,5 bar guminyomás helyett esetenként 1-1,2 bar, nagyon alacsony nyomással tudnak csak haladni a homok tetején.

A csapatok 13 etap után érkeznek majd meg március 23-án Monastirba, ahol ünnepélyes díjátadó keretében adják át a „kupákat”, ami a Saharunon szokás szerint és stílusosan talapzaton álló sivatagi rózsa.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?