Grönholm egy Toyotával tér vissza a Svéd Ralin!

Egy verseny erejéig Grönholm visszatér a WRC-be!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kétszeres rali világbajnok a kedvenc versenyén fog nosztalgiázni egy kicsit, mindössze egy héttel az 51. születésnapja után.

A finn legenda már tavaly, az 50. születésnapján szerette volna magát meglepni egy minden kötöttségtől és elvárástól mentes ralival, de ez akkor sajnos nem jött össze. De sebaj, idén már minden akadály elhárult az útból, így kedvenc versenyén, a Svéd Ralin ismét volán mögé ülhet egy Toyota Yaris WRC-ben.
Hirdetés

A csapat kiválasztása természetesen nem a véletlenen múlott: WRC-s pályafutása kezdetén (1990-1998 között) Grönholm a Toyotával versenyzett a világbajnokságban, de öt finn nemzeti bajnoki címét is a japán márkának köszönheti. A felkészülés pedig már el is kezdődött, ahogy az az alábbi videóban is látható.
Bár Grönholm saját színeiben és magánversenyzőként áll rajthoz Svédországban, a felszerelést, a technikát és a szervizcsapatot is a Gazoo Racing fogja biztosítani. Mondjuk a finn versenyzőnek nem lesz teljesen ismeretlen a Toyota Yaris WRC, mert a 2017-es finn rali egyik aszfaltos szakaszán már próbára tehette és az ideje versenyben volt az aktív versenyzőkével.
Szóval felvetődik a kérdés: Grönholmnak lesznek-e komoly szándékai a ralin, vagy csak az örömautózásra fog koncentrálni? Mert ha esetleg sikerülne győznie, akkor megelőzhetné Stig Blomqvistot, akit vele holtversenyben jelenleg a rali legsikeresebb pilótájának tartanak. Nos, kérdéseinkre legkésőbb alig egy hónap múlva, február 14-17. között választ kapunk!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?