De miért? – Itt a G-orrú Will.i.am Mercedes

Megmutatták a popsztár elképzelése alapján készült Mercedest

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

„A fricska” – ezt a becenevet kapta az egyedi Mercedes-AMG, amit Will.i.am közreműködésével terveztek.

Nem újkeletű az amerikai popsztár és a Mercedes együttműködése, hiszen már 2021 szeptembere óta fut, és a furcsa autók készítése valójában jótékony célokat szolgál. Méghozzá hátrányos helyzetű közösségek művészeti és tudományos oktatáshoz való hozzáférését segíti elő. Ennek jegyében született az orrán morcos mackót viselő, furcsa Mercedes-AMG is, amit stílusosan a Formula 1 legújabb helyszínén, a Miami Nagydíjon mutattak be. Az autó a négyajtós Mercedes-AMG GT alapjaira épül, de orrát a G-osztály adja, miközben öngyilkos ajtói a Rolls-Royce modellekre emlékeztetnek. Az a bizonyos mackó, amit a Mercedes logójából kerekítettek, egy „Bear Witness” nevű ruházati kollekcióhoz kapcsolódik, amelynek megvásárlásával egy alapítványt is támogatnak az érdeklődők. Az i.am/Angel Foundation lényegében hátrányos helyzetű gyerekek oktatásában segít.
Hirdetés
Azt nem árulták el, hogy milyen motor lakozik az autó orrában, de valószínűleg az AMG-GT kínálat egyik darabja, tehát vagy a sorhatos 362 lóerős, vagy a V8-as 639 lóerős. Ugyanis Will.i.am korábban már nyilatkozta, hogy nem fognak a motorhoz nyúlni, hiszen az AMG alapból, nagyszerű szerkezeteket épít. Sajnos az autó hátsójáról és utasteréről nem érkeztek még képek, de valószínűleg az F1 nagydíj folyamán erre is sor kerül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?