Dugódíj még nincs, ám új fizetős övezetek jöhetnek a fővárosban

Bővítené a fizetős parkolóhelyek zónáját Budapest VIII. és XIII. kerülete

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövő hét szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés a VIII. és XIII. kerületi fizetős parkolóövezetek kiterjesztéséről.

A VIII. kerületben a Hungária körúton belül, a XIII. kerületben azon kívül vezetnének be új fizetős övezeteket A VIII. kerületben a Hungária körúton belül, a XIII. kerületben azon kívül vezetnének be új fizetős övezeteket
Bár arról még mindig nincs információ, hogy a fővárost fenyegető dugódíjat mikor és milyen formában vezetnék be, most arról ír az MTI, hogy két kerületben is hamarosan újabb területeken jelenhetnek meg a parkolási fizetőórák, meg persze a Mikuláscsomagokat osztó ellenőrök.
Miként azt weboldalán írja, a Józsefvárosi Önkormányzat kezdeményezte, hogy a meglévő várakozási övezetek a Kerepesi út-Hungária körút-Sport utca-Százados utca-Salgótarjáni út-Asztalos Sándor út által határolt területtel, valamint a Könyves Kálmán körút-Üllői út-Orczy út-Golgota tér-Golgota út-Bláthy Ottó utca-Vajda Péter utca által határolt területtel egészüljenek ki.
Hirdetés
A XIII. kerületi önkormányzat is kezdeményezte a parkolási rendelet módosítását: ők még nagyobb, ráadásul a tervezett Hungária-körutas dugódíj-zónán kívüli területet kívánnak parkolás szempontjából fizetőssé tenni. A Röppentyű utca-Rozsnyai utca-Hajdú utca-Fáy utca-Béke utca-Petneházy utca által határolt területet, továbbá a Duna-Váci út-Vizafogó utca, valamint a Röppentyű utca-Göncöl utca-Kámfor utca-Tatai utca-Szegedi út-Dévényi utca-Róbert Károly körút-Lehel utca-Szegedi út-Reitter Ferenc utca-Petneházy utca által határolt területen vezetnék be a fizetési kötelezettséget.
Az újabb fizetős parkolóövezetek bevezetéséről jövő héten tárgyalhat és dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?