Durván beszól a játékosoknak Gran Turismo film

Film készül a Gran Turismóból – itt látható az előzetes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhol meglepően merész a hangvétel, de gyaníthatóan a drámai ív miatt alakult így.

A Gran Turismo kétségtelenül a legsikeresebb autós játékok egyike – a Playstation konzolokon mindenképp – így nem az a meglepő, hogy film készül belőle, hanem az, hogy csak mostanra jutottak el idáig. A Neill Blokamp rendezte filmben David Harbour és Orlando Bloom lesz a két húzónév, de a főszerepet a viszonylag ismeretlen Archie Madekwe játssza, akinek a karaktere ványadt játékos kissrácból – ahogy a filmben az edzőt alakító Harbour fogalmaz – komoly autóversenyzővé válik a történet során. Ez a megközelítés már csak azért is váratlan, mert egyrészt számos olyan autóversenyzőt ismerünk az utóbbi két évtizedből, aki szimulátorral kezdett, de később valódi versenyen is megállta a helyét. Másrészt a pandémia alatt rendezett virtuális futamokon az is kiderült, hogy a ványadt játékosok legjobbjai sok esetben kényelmesen verik a valódi autókkal versenyző pilótákat.
Hirdetés
Az előzetes alapján azért elég valószínű, hogy a ványadt kölyök a végére a valódi világban is megállja majd a helyét – hogy pontosan hogyan, azt az augusztus 11-én esedékes premier után tudhatjuk meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?